Rántás
Kirázza a dunyhát, galambok a szálló tollak.
Bármerre jár a lakásban, visszarepülnek ágkezére.
Mielőtt tölteni kezdi a káposztát, a derekához
köti a lábukat, el ne hagyják, amikor megijednek
a késtől. Körbe repülik, kötözik a mamát,
ő a szálakba gabalyodik, elesik. Gubózik a kövön,
a párában puhára fő, paradicsommá sűrűsödik a vére.
Magház
Takaróm almahéj, kilóg alóla a lábam.
Nagyanyám hámozta, úgy terítette rám,
mint a vasárnapi abroszt az asztalra.
Már nem tapad, esténként fáslival magamra
kötöm. Mama fentről néz, felhőket szeletel,
reszeli az esőt. Almalé, reggeli, akár vizit
idején. Hamarosan levehetjük a kötést.
Angyalok
Beköltöztek télre, nem fáznak,
miattuk nincs fönn elég hely,
beköltöztek, várják a tavaszt.
Félnek, hogy meglátják a havat,
beleszeretnek, beleharapnak,
félnek, hogy megfáznak.
Máskor, mint a fecskék, kinn
repkednek, koszosak a füsttől,
máskor tiszták és fényesek.
Üveghez nő a por, ha felverik,
alvásra a halálfélelem, amikor
üveghez csattannak a szárnyak.
Miattuk fáj mamának a füle,
nincsen szárnya, gyűlöli őket,
miattuk van egész nap huzat.
