Oláh Norbert „Józsefváros” című önálló kiállítása. 2022. 04.21.
Oláh Norbert 2016-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán Radák Eszter osztályában. 2019-ben elnyerte a Kahan Art Space toszkánai rezidencia ösztöndíját. 2020-ban mutatkozott be nemzetközi terepen, monumentális tűzfal képeit kiállították a Parallel Viennán. 2020-ban a Józsefvárosi Önkormányzat a Józsefvárosi Kultúráért kitüntetésben részesítette. Jelenleg Máltán él és keresi újabb témáit.
Oláh Norbert Józsefváros szenvedélyes rajongója. Az elmúlt években Budapest nyolcadik kerületét, Józsefváros utcáit, tereit, épületeit és azok részleteit festette. Józsefváros, vagy csúfnevén a „Nyócker” emblematikus része a fővárosnak. Rengeteg híres és hírhedt mítosz és történed tartozik hozzá, melyek sok műnek szolgálnak alapjául. A múlt század elején polgári, a háború után a kétezres évekig gettó, most pedig rohamosan dzsentrifikálódó hangulat hatja át. A festő úgy fogalmaz: „A városrész hangulata engem is arra késztetett régóta, hogy festőként foglalkozzak vele, viszont a szokásos tárgyiasító szociodramatikus megközelítést szerettem volna elkerülni, ezért figyelmem a történetek díszleteire, az épületekre és terekre irányult. Emellett felfedeztem magamban valamifajta realista törekvést is, ami arra indít, hogy olyan témákat mutassak be a festészetben, ami a maga nyilvánvalóságával és köznapiságával láthatatlan, ami egyébként a legtöbb ember számára gyakori, egyúttal közömbös élmény, de a vizuális leképezés segítségével – ráirányítva a figyelmet a részletekre és összefüggésekre – az érdektelenből érdekes válhat.” Józsefváros egy dinamikusan
változó városrész, mely rengeteg festészeti szempontból érdekes részletet kínál: Ilyen részletek a háztetők egymás síkját keresztül szelő lapjai, a foghíjtelkek, a folyamatos bontások és újraépítéseknek köszönhetően feltáruló tűzfalak, a félig megépített, vagy félig lebontott épületek, az állványzatok, a modernista betonépületek. Oláh Norbert idén januárban zárta le 2016-tól tartó Józsefvárossal foglalkozó ciklusát. Az elmúlt évek anyagából válogattunk a kiállításra.
A kiállítást megnyitotta:
Kósa Gergő festőművész
Helyszín: MissionArt Galéria — Műút szerkesztősége
Miskolc, Széchenyi utca 14.
A VIRTUÁLIS TÁRLAT ITT TEKINTHETŐ MEG!
A rovatot és az egyes alkotások létrejöttét támogatta: