(kabai lóránt temetési beszéde)
Tisztelt gyászoló gyülekezet!
Páratlan művész hamvait vesszük most körül. A neve Kabai Lóránt volt, amelyet ő szerzői névként csupa kisbetűvel használt, előbb az ékezeteket is aszketikusan leborotváló k.kabaı lorant alakban, később egy szerkesztővel való beszélgetés hatására az összes ékezetet visszahelyezte nevébe, és lett k.kabai lóránt, még később elhagyta a k. (előnév rövidítésének látszó) járulékot, amit névvesztés című írásával kommentált, és simán kabai lóránttá vált az irodalmi mezőben is, de végig megmaradt kisbetűsnek. Volt ebben a kisbetűsségben szerénység, alázat, a tisztaság utáni vágy, megdöbbenés a világ működésén és ellenállás azzal szemben, öndestrukció.
Kabai Lóránt 1977. március 23-án született Miskolcon, s gyermekéveit a város agglomerációjához tartozó Ongán töltötte, Málik Rolanddal, tizenegy éve elhunyt költőtársával ők ketten voltak az ongai csillagok. Amikor megismertem, Miskolcon a Kossuth Lajos Gimnáziumba járhatott, s művészi pályájára az Új Bekezdés irodalmi-művészeti csoportban szocializálódott, amelynek Vass Tibor volt a vezető egyénisége. Lóri afféle csodakamasz volt, első kötetét, a holdfogyatkozást tizenhét éves kora körül adta ki az Új Bekezdés, fiatalabb volt akkor, mint Peer Krisztián a maga első kötetekor. Szerkesztette is az Új Bekezdés Időjelek című folyóiratának egyik számát, amely páratlan címmel jelent meg.
Lóri az Új Bekezdésen belül külön munkacsoportot alkotott két tehetséges fivérével, Kabai Zoltánnal és Kabai Csabával, hárman egymást figyelték, tisztelték és inspirálták. ÜljLeBélaSzedekLevest néven mutatták be akcióikat, performanszféléiket, nem is régen, 2020-ban pedig közös kötetet adattak ki horizont címmel.
A suhanc kabai lóránt tehetsége kisütött az akkori miskolci irodalmi életből. Mi Zemlényi Attilával fölfigyeltünk rá, és meghívtuk irodalmi-művészeti csoportunkba, a Bruthalia Alkotókörbe. Boldogan csatlakozott, és haláláig hű maradt hozzánk. Elég sokáig „kölyökként” is emlegettük, és különféle próbák elé állítottuk, az Alkotókör élete során talán ő esett át a legkomolyabb beavatáson. Szerkesztette velünk lapunkat, a Bruthaliát. Amikor játékosan sámán-nevet adtam az Alkotókör költőinek, ő a Javas nevezetet nyerte el tőlem, utalva arra, mennyi java van, hogy felszikráznak a szövegek a keze alatt, de nemcsak azok, bármihez nyúl, tollhoz, ceruzához, ecsethez, vagy csak ragasztgat kivágott képeket, mindig értéket teremt.
Egy időben, elég sokáig az volt a szokása, hogy az általa szívott cigaretta csomagolásából kimetszve gyűjtötte a vonalkódot, azokat átlátszó ragasztószalagra illesztette, és amerre járt, odatapasztgatta őket. Megjelölt helyeket, járműveket, kiadványokat és más tárgyakat. Évek múlva is találtam kabai-vonalkódot a Tokaji Írótábornak szállást adó kollégium mosdójában. Az egyik Bruthalia-szám minden egyes példányába saját kezűleg ragasztott be. Torz tükröt tartott a fogyasztói társadalomnak. Egyenértékre hozta a környezetében föllelteket, egyszersmind jelezte, hogy mérgezőek. A méreg kétértelmű volt költői világában. Ötödik kötete a klór címet kapta, amely cím önreflexív, hiszen tekinthető saját neve rövidítésének, és kétarcú, miként a klór, amellyel uszodák vizét tisztítják, ugyanakkor halálosan mérgező gáz. kabai lórántot vonalkód-projektje más városban vagy országban híressé tehette volna — Miskolcon abban az időben egy igen szűk kör elismerésére számíthatott csak.
Hajlamos vagyok úgy látni kabai lóránt művészetét, hogy nemcsak kollázsai, de minden munkája talált tárgyakon alapult. Föllelt valamit, magáévá tette és sajátos konstrukcióban a világ elé tárta — ez volt a titka. Művészetének talált tárgyai voltak a szavak, szókapcsolatok, mondatok, sorok, gondolatok. Jellemző volt rá az idézetesség, azon túl is, ami olvasói számára idézetként azonosítható volt. Egyszerre volt az avantgárd és a nyugatosok örököse. Talált szavait SMS-ben küldte el nekem, mondatait, beszélgetésfoszlányait #most_hallottam_a_kocsmában hashtaggel adta közre, vagy nagyobb kompozícióba rendezte, blogbejegyzéseit versként tördelve vette föl kötetébe. Talált tárgyai voltak a vonal, a szín, a felület, a látványrészlet is. Volt a személyiségének egy pecsétje, bármihez engedte, hogy köze legyen, azt besugározta lényének fekete fényével, és megkapta tőle a kabailórántságot. Az általa szerkesztett szövegek is, így például a József Attila Kör kiadványsorozatának, a JAK-füzeteknek (Mizser Attilával együtt) általa szerkesztett kötetei.
A 2007-es év két irodalmi szenzációja is az ő nevéhez fűződik. A Műút folyóirat jellegére nagyobb befolyást gyakorolt annál, mint hogy ő volt a szépirodalmi rovat szerkesztője: ha jól tudom, ő forszírozta, hogy a (korábban Új Holnap címmel megjelent) folyóiratnak küllemében meg kell újulnia, ami nélkül nem lett volna Műút a Műút, ő találta ki, hogy legyen benne képregényrovat, és személyében ő volt a folyóirat budapesti arca. Ami pedig Spiegelmann Laurát illeti, kacagnom kell, hogy volt olyan kritikus, aki Garaczi Lászlót vélte személyében fölfedezni. Hiszen szövege egy anyagból van gyúrva a korábban már megjelent kabai lóránt-versekével, számos az áthallás, kabai lóránt költészetének jó ismerője néhány bekezdés mikroszintű elemzése alapján azonosíthatta volna az igazi szerzőt. De a kortárs magyar irodalomkritika nem ismerte jól kabai lóránt költészetét.
Találttárgy-művészete kihatott az életére is. Ahogy öltözködött, ahogy megsodort egy cigit, ahogy szájához emelte a vodkát, majd maradékát a sörébe csepegtette, ahogy csapolt a Legenda sörözőben, ahogy lakott a Hunyadi téren, majd az Izabella utcában, ahogy főzött a Műút Szöveggyár-táborában, az mind-mind magán viselte a kabailórántság pecsétjét.
Milyen ember volt Lóri? Rajongó fiú, szerető testvér, jó rokon, hű barát, kedves ismerős, segítőkész idegen. Hiperintelligens, nyitott szellemű, nagyon kreatív. Önzetlen, érzékeny és jó humorú. Munkamániás, hedonista remete. Sikerei voltak a nőknél, de nem sikerült egy társ mellett végleg megállapodva családot alapítania. Legközelebb talán akkor állt hozzá, amikor elvette feleségül Murvai Melindát, de valami nem stimmelt, elváltak, bár a későbbiekben is jó kapcsolatot ápoltak.
Sötéten látta a világot. Harmadik kötetének az a címe, hogy hiba nincs. Azon túl, hogy ez a hiba poétikájára, a nyelvi-stilisztikai hiba, az eltérés esztétikai horderejére utal, tömören összefoglalja világlátását is. Hiba nincs, nem olyan értelemben, hogy minden hibátlan, hanem éppen ellenkezőleg, a világ tökéletlen, és e tökéletlenségben nincsen hiba, vagyis minden hiba. Az esztétikum sem ad föloldozást. Ha jól emlékszem, Tandori Dezső egy recenziójában jó szenvedést kívánt neki, hogy legyen élményanyaga további költészetéhez, és ez megadatott neki. Világlátása, pszichés betegsége és alkoholizmusa egymást erősítették, ördögi kört alkotva.
Nekem szerelmes barátom volt, egy időben talán én álltam hozzá a legközelebb. Hetente legalább egyszer találkoztunk, de volt, hogy sűrűbben. Keddenként a budapesti Grinzingi borozóban ültünk össze, társaság gyűlt körénk, akiktől nehezebben tudtunk dolgozni, vagy egyáltalán nem, ezért a társasági találkozó előtt egy órával egy közeli helyen jöttünk össze. Amikor föltűnt keddi törzsasztalunknál Antal Balázs, és megértéssel figyeltem egymás iránt föllángoló rajongásukat, mondtam is nekik lórival való kapcsolatunkra értve, hogy ez szerelem, de nem monogám.
Miként más életeseményei tekinthetőek találttárgy-művészete emanációjának, úgy igaz ez utolsó életeseményére, meghalására is. Neki a halál is csak egy talált tárgy volt, amit két ujjal megfogott, szemlélt, vizsgált, majd új konstrukcióba helyezve beemelte élettényei közé. Előre bejelentette, egyik írásában megjelölve helyét, a budapesti Ferdinánd híd környékét, jelezte a Facebook rövid önleírásában, hogy „csomagol”, ami a Műcsarnokban Béki István melletti műtárgykezelői munkakörén kívül úgy is érthető, hogy elköltözni készül ebből a világból, s október 20-án, eltűnése előtt egy-két nappal egy képkommentárban közölte: „Atari. Annyit tesz, hogy »itt a vége«; egy lépésed van, ha tetszik, ha nem…” De nemcsak előre bejelentette, hanem halálát harangozta hosszú esztendők óta. És most valóra váltotta. Miként Szabó Lőrinc Lóci-versében az isten „Az életet adja, adja, / egyszerre csak abbahagyja”, kabai lóránt, saját univerzumának istene is így járt el: az életét adta, adta, egyszerre csak abbahagyta. Hálásak lehetünk neki, hogy eddig velünk volt.
Végezetül engedjék meg, hogy utolsó szavaimmal az eltávozotthoz szóljak.
Lorcsi, te egyszer régen megígérted nekem, hogy ha elszánnád magad a végső lépésre, fölkeresel, hogy elbúcsúzz tőlem. Hát nem tetted meg. Így, utólag kell búcsút vennem tőled.
Isten veled, barátom.
(Elhangzott 2022. november 19-én Miskolcon, a Szentpéteri kapui köztemetőben a sírhely mellett.)