Selmeczi Györggyel találkoztunk nem messze innen, 1981-ben, este hét felé. Szabályos frakk volt rajta, és barna bőr házi papucs. Akkori magunknak imponált a látvány. A híres zeneszerző, komolyzenész, a már akkor a valóban legfontosabb kevesek egyike, harmincon innen a Muzsikáló udvarba tart, a Titkos házasságot vezényelni. Művészet és valóság, komoly és emberi — elmesélésre érdemes a korba ágyazott kép, a tetszőleges pont, ahová vissza lehet térni az időben, mesélni róla.
*
Egyszer volt.
*
Miért volt az jó.
*
Ilyen évek jártak. A Miskolci Építész Műhely berendezkedett, állt a Kollektív Ház. Az Új Zenei Műhely a könyvtárba vette be magát, a Kaláka a várba. Csiszár Imre a színházban nyitott korszakot: Jancsó Miklós blődlit rendezett a Csárdáskirálynőből, Fodor Tamás Witkacy Vízityúkját tette le Rajk László díszletében, Diósgyőrben. Országos rockfotó-kiállítást hirdettek, Európa Kiadó-koncerttel. A Miskolci Galéria közös tárlaton kínálta oda a miskolci képzőművészek munkáit. A Borsodi Fiatal Művészek Társasága az izmosodó operajátszást segítette. És így tovább. És így tovább.
*
Minden mindennel próbált összeérni.
*
Megtörtént.
*
Valójában nem tudom, miért és mi hajtotta, de megtörtént. Sokféle akarás hozhatta létre. Személyes indítékok talán. A kíváncsiság, hogy legyen valóságpróba: meddig tűr-tilt-támogat az állampárti rendszer. Hol húzódnak a határok. Visszavehető-e valamennyi a szabadságból a művészetek által. Lehetett ez az egyéni vágyaknál nagyobb erők mozgása, az önazonosságot a kultúrában is kereső és felmutatni kész település válaszkeresése, hogy akkor kik vagyunk mi. Egyesével és együtt. Mi közünk ehhez az egészhez — a nekünk szabott időhöz, magunkhoz, a Mi Városunkhoz. Kitüntetett, hosszúra nyúló pillanat — amikor fogalmunk sincs róla, mi van máshol, de végre egyszer nem érezni a megkésettséget, hogy ami igazán fontos, az éppen most éppen máshol zajlik.
*
Megjegyzem, ha akkor kérdeznek, nem hőskorként beszéltem volna róla. Tudott nyomorult lenni az élet. Lehetett fulladozni a levegőtlenségtől, a gyanakvástól, árulásoktól. De ez már csak ilyen leltár, kell hozzá az idő múlása is.
*
Mire elég, hogy ami volt, megvolt.
*
Túl a felnőttséget jelentő első személyes, mélyen átélt veszteségeken, nem áltathattuk magunkat ott és akkor, hogy pont az tartana majd örökké, ami jó belőle. Nem állítanám, hogy lett volna ebből fakadó, végiggondolt gondolat, inkább csak az érzés, hogy a számunkra fontos valamiből mindig lesz majd valami, mert élni lényegében ez is: valami magával ragad, például a művészet, át az időn. Míg a világ világ. Mindig lesz, aki csinálni akarja. Mindig lesz, aki ott akar lenni, amikor történik.
*
Nyilvánvaló tévedés. Nem rónám fel magunknak. Csak mondom. Mint tudjuk, van az is, amikor valamiből semmi sem lesz. Állunk értetlenül, miért van az élet máshol. Amikor még látszata sincs, hogy történne valami. Vagy történik, de nincs benne a figyelmet érdemlő minőség. Kraft. Nem eléggé fontos. Történget. Nincs rá érdeklődés. Nincs, aki csinálná. Elbizonytalanodás van, hogy mi kellene. Hiányzik a hozzávaló. Intézmény. Az autonóm, értékalapú gondolkodás. Tudás. Valóságismeret. Világlátás. Pénz. Mit tudom én.
*
Vagy csak megnyúlik a szalag, nyávog a magnó. Üresen forog az orsó.
*
Jó idők, rossz idők.
*
Fogalmam sincs, kinek mi az aranykor, a tetszőleges pont a viszonyításhoz. Vagy hogy ki elégedett azzal, ami most van. Vagy, hogy kinek mi hiányzik és mennyire és miért, ha ugyan. A közbeszéd erre nem terjed ki, ha jól érzékelem. Nem téma a kultúrában keletkező hiány, a veszteség, kereslet és kínálat egyensúlyának megbomlása.
*
Ez is milyen fura. Az ember egyszer csak elkezdi nem azzal mérni magát, ami lehetne.
*
Gyanítom egyébként, ugyanúgy lehet hallgatni belenyugvásból, kétségbeesésből, érdektelenségből. Vagy mert úgy jó, ahogyan van — végül is semmi sem hiányzik, ha azt sem tudni, mi lehetne amúgy, ha nem az lenne, ami van. Ami nincs. Vagy mert nincs mit mondani. Vagy mert nincs álmodás sem. A hallgatás nem sértő, nem számon kérő, nem vet fel felelősséget. A csend elnyel bármit. Mennyire udvarias.
*
Dühítőnek, mondjuk, dühítő.
*
Miért hagytuk.
*
És akkor most mi van.
*
Helyben vagyunk. Az utolsó, a múltból a máig érő, figyelmet érdemlő álmodások terepén, a kortársművészetek útjának metszéspontjában.
*
Kell, hogy valahol találkozzon művész, mű és befogadó, így is értelmet nyerjen az alkotás. Ez. Itt. Ilyen hely. Kaptuk a MissionArt Galériától a tapasztalatot, hogy a művészet élő. Hogy az élmény nem négyzetméterfüggő, nem darabban és nem eseményszámban mérhető. Hogy a művészi teljesítmény összefüggésekbe helyezhető. Kell legyenek nézőpontok — mutatás, hogy a maga formájában lássék, ami látható. Kell legyen érdeklődés, nyitottság. Érteni akarás és kritikus szellem. Belátás, ha rám is vonatkozik. Vonatkozhatna. Méltánylást szülő felismerés, ha semmi közöm hozzá, de belelátok általa valami hozzám térben és időben közel született, amúgy meg távoli valamibe.
*
Már nem idegen.
*
És akkor lett most ez a szakaszhatár. Fiatal Miskolci Művészek Társasága. Almási Ildikó, Csabai Renátó, Góré Szabina, Gregovszki Gábor, Horváth Rita, Ősz Gergely, Szeszák Ádám, Tóth Vivien. Alkotók egy csoportja a nevére veszi a várost. Közös kiállítással a helyhez kötik és egymáshoz közelítik a saját sokfelől érkező és eddig egyéni szándék és tudás alapján formálódó minőségüket. Romantikus és gyakorlatias vállalás, sok további lehetőséggel a megmutatkozásra. Szép és reményt keltő. Van benne emelkedettség. Távlatosság. Lehetőség új szellemi izgalmakra. Teremtésre. Találkozásokra.
*
Talán sűrűbb lesz az idő általa, ahogyan rendszer kerül belé. Lesznek új kérdések, új válaszok, újrafogalmazott viszonyok. Egymásba kapaszkodó új lehetőségek.
*
Új tetszőleges pont, élmény, amit korba ágyazott képként is el lehet mesélni. Ezt remélem. Jó, hogy lehet remélni. Részesének akarni lenni. A többit meglátjuk.
(Elhangzott a MissionArt Galéria miskolci kiállítóhelyének újranyitásán 2021. május 28-án, a Galéria és a Műút szerkesztőségének közös helyiségében [Miskolc, Széchenyi u. 14.], a Fiatal Miskolci Művészek Társasága [FIMI] kiállításának megnyitóján. A FIMI tagjai: ALMÁSI Ildikó, CSABAI Renátó, GÓRÉ Szabina, GREGOVSZKI Gábor, HORVÁTH Rita, ŐSZ Gergely, SZESZÁK Ádám, TÓTH Vivien.)