Amit mi személyiségen ma értünk, az persze egészen más, mint amire a régebbi korok életrajzírói és történészei gondoltak. Ők, és főleg ama korok szerzői, akik határozott vonzalmat éreztek az életrajzíráshoz, úgy látszik, a személyiség lényegét, mondhatnánk, az eltérőben, a szabályellenesben és egyediben, sőt gyakran a betegesben látták — mi, mai emberek viszont általában csak akkor beszélünk jelentős személyiségekről, ha olyan emberekkel találkozunk, akiknek, túl minden eredetiségen és különcségen, sikerült a lehető legtökéletesebben beilleszkedniük a közösségbe, sikerült a lehető legtökéletesebben szolgálniuk a személyfölöttit.
(Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték [részlet], Szabó Ede fordítása)