— Igen — biztattam —, fesd le, amit láttál!
— Minek? — nézett rám csodálkozva.
— Mert szép.
— Szép? Eredj már, Bébé! Egy rakás füstös pala-, cserép- meg bádogdarab. — Vállat vont. — Ha ez szép, akkor minden szép.
Bólintottam.
— Fesd csak le, ahogy láttad.
— De minek? — kérdezte. — Mi szükség van arra, hogy lefessem? Nekem elég, hogy láttam.
Egy kis cseléd szaladt át a villamossíneken. A verebek odébb ugráltak három arasszal.
— Hát Péter — sóhajtottam. — Valamit csak kell csinálni az embernek az életben.
— Miért? — kérdezte tágra meredt szemmel. — Miért kellene?
(Ottlik Géza: Hajnali háztetők. Magvető, 2012, 132.o.)