DÓR

Aki a nagyszülők különös szavaira alig emlékszik, s ha némelyik olykor mégis eszébe jut — Mamó a szellentést úgy mondta: purci —, csak zavarba jön tőle, mint a sommal kikészített papnők szájából fölbugyogó szavaktól, mert értelmük sosem az, amit jelentenek, az a nő nem is dór. Aki férfi nélkül él, termékeny éveit a szőlőtőkék közt fecsérli el, hajszálait reggelente nem szedegeti össze a párnáról semmi férfikéz, s hagyja, hogy dalmát macskák szokjanak a háza tájához (bajt hozol ránk, Ió!), az nem dór többé. Ahol ezek a háromszögarcú macskák megjelennek, oda férfi nem jár. De mikor a háromszög egyik csúcsát — állukat — a háncsedény pereméhez nyomják, és nyírfalevélszín nyelvükkel kecsketejet lefetyelnek, egyszerre mindegy lesz, az ember dór, aiol vagy phrüg-e, csak, ahogy Papó mondaná, elbábásodik hirtelen a szem, és egy kéz mintha belülről kezdené cirógatni a bőrt.
 
(Szvoren Edina: Dór novella [részlet])
Fotó: Németh Dániel
Lelőhelye: Magyar Narancs