Ma kaptam az anyámtól a Lidi retró-polcáról medvecukrot — minden eszembe jutott.
(Jenei László Facebook-bejegyzése)
*
Emlékszem, hogy amikor Franciaországban nyaraltam, azzal fűztem a lányokat, hogy így szóltam hozzájuk: „Csehszlovákiából jöttem, és szeretnék önnel szerelmeskedni.” Emlékszem, hogy a dolog működött: mindenekelőtt azonban azt kérdezték, milyen a politikai helyzet az országban.
(Patrik Ouredník: A huszonnégyes év, G. Kovács László fordítása)
*
DON CAMILLE: Egy hely, ahol nincs többé semmi, egy szív, ahol nincs más, csak te. Nem azt mondják a költők, hogy a szerelmes nő azért nyögdécsel, hogy választottjának ne legyen szüksége másra, csak rá. A nő a halált és sivatagot hozza magával.
DOÑA PROUHÈZE: Nem a halált, hanem az életet akarom elhozni annak, akit szeretek, az életet, ha az enyémnek árán is!
DON CAMILLE: Nem több-e maga, mint ez az Amerika, ami arra vár, hogy kiszedjék a tengerből.
DOÑA PROUHÈZE: Több vagyok.
DON CAMILLE: És mit jelent egy születésben lévő Amerika egy fuldokló lélek mellett?
DOÑA PROUHÈZE: Oda kell adnom a lelkem, hogy megmentsem a magáét?
DON CAMILLE: Nincs más mód.
DOÑA PROUHÈZE: Ha szeretném magát, nem esne nehezemre.
DON CAMILLE: Ha engem nem szeret, szeresse szerencsétlenségemet.
(Paul Claudel: A selyemcipő, Ungár Júlia fordítása)
*
LÁNY: Sokszor láttalak, ahogy áthaladsz az erdőn. Mindig egymagadban, mint én. Gyakran kérdeztem magamtól: mikor jössz már el hozzám? De te mindig olyan figyelmetlenül jársz. Ne húzódozz, tiszta vagyok —
ÍRELE: Hogy lehet — a Sátán szűz?
LÁNY: Bebizonyítom neked.
ÍRELE: Hajad a földet sepri, nincs levágva, mint a zsidó asszonyoknak…
LÁNY: Gyere! Forrásban fürödtem, puha ágyat vetettem, gazdag lakomát készítettem… Legalább nézz rám, Írele!
ÍRELE: Fölösleges. Tudom, hogy hajad úgy lebeg, mint fűszálak, ha a szellő simogatja, tudom, hogy a melled hegye úgy parázslik, mint az eperszem!
LÁNY: Gyere már, tökfej…
ÍRELE: Minden pillanatban, de különösen, ha nem tudunk nyugodni, azt kell képzelnünk, hogy egy óriási! Egy rettenetes tűz lobog előttünk. És mi a lángok közé vetjük magunkat, Isten dicsőségére! És így az embernek soha nem kell henyélnie, mert mindig van mit elképzelnünk. És ahányszor csak gyönyört érzünk, mindig azt kell gondolnunk, hogy sokkal nagyobb gyönyört éreznénk, ha a pribékek elszakítanának minket az evéstől és a szeretkezéstől, és a legszörnyűbb halállal pusztítanának! De vigyázzunk, mert ha mindezt őszintén gondoljuk, akkor rákapunk a falánkságra, vagy pedig ráfekszünk az első női testre, ami az utunkba kerül…
(Kárpáti Péter: A negyedik kapu)
*
Fémkanalat dugnak a bugyijukba az erőszakkal férjhez adott brit lányok, hogy a repülőterek fémdetektora megszólaljon, így a biztonságiak megmotozzák őket, ők pedig megszabadulnak a szülőktől. A trükköt a Karma Nirvana szervezet ajánlja, ami iskolás lányoknak segít. Egyébként nyáron van a legtöbb erőszakos férjhez adás. A briteknél évi több ezer lányt adnak erőszakkal férjhez, főleg Pakisztánba, de ott van mögötte Banglades, India, Szomália, Törökország, Irak és Irán is. 2012 végéig 1485 menekülő lány kapott segítséget, ebből több mint 500 17 éves sem volt. Sokukat gyilkossággal fenyegetett az apjuk.
(Daily Mail, 444.hu)
*
FÉDRA: Szőke volt. Azelőtt soha nem láttam szőke kisfiút.
Nálunk ott délen a gyerekek haja sűrű és fekete,
mint a szurok. Négyéves volt, amikor férjhez
mentem az apjához. Ott ült kettőnk között az
esküvői asztalnál, és egy kiskanállal autókázott a
combomon. Ott berregett, fékezgetett, először
csak a térdem körül, aztán egyre följebb. Végül
beparkolt a bugyim alá. Az apja nem vett észre
semmit. A kiskanál ott volt, egészen benn…
PAP: Hol? Mondjuk ki a szavakat, nehogy a torkunkon
akadjon!
FÉDRA: Ideges lettem, odafordultam, hogy rászóljak.
Addigra ő már a süteményben turkált.
Megérezte, hogy nézem. Visszanézett. Szőke és
sápadt. Mintha belülről világítana a feje. Fény
jött belőle, erős, de nem meleg. Egész nap benn
hagytam a kiskanalat. Éreztem a hideg fémet az
ágyékomon. Csak akkor esett ki, amikor éjjel az
apja letépte rólam a ruhám.
(Tasnádi István: Fédra fitnesz)
*
Az anyától átmentem a lányhoz. Az ember el sem hiszi, mennyire megszépíthet valakit a fájdalom! Majd ha rájön a kicsike, hogy milyen sikereket arat vele, lefogadom, hogy nem fog takarékoskodni a könnyeivel… Ezúttal azonban még minden kacérság nélkül sírt. Ezt a vonást nem ismertem, de örömmel néztem szépségének új virulását. Vigasztalni kezdtem, mégpedig szándékosan olyan ügyetlenül, hogy attól még jobban elkeseredett. Már nem is bírt sírni, csak fuldoklott a zokogástól, az ájulás határán… Ekkor azt tanácsoltam, hogy feküdjön le, s ő nem ellenkezett.
(Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok, fordította Örkény István)
*
TREPLJOV: Maradjon itt, adok vacsorát…
NYINA: Nem, nem… Ne kísérjen ki, majd magam megyek… Itt a kocsim közel… Tehát magával hozta Trigorint? No, mindegy. Ha találkozik vele, ne szóljon neki semmit… Én szeretem Trigorint. Még erősebben szeretem, mint azelőtt… Téma egy kis elbeszéléshez… Szeretem, szenvedélyesen szeretem, kétségbeesetten szeretem. De jó volt azelőtt, Kosztya! Emlékszik? Milyen boldog, meleg, derűs volt az élet, és micsoda érzések — gyönyörű, harmatgyenge virághoz hasonló érzések!… Emlékszik?… (Szaval) „Emberek, oroszlánok, sasok és foglyok, agancsos szarvasok, libák, pókok és vizek lakói: néma halak, tengeri csillagok és mindazok, amiket szemmel nem lehetett látni — egyszóval minden élet, minden élet, minden élet befejezte szomorú körforgását és kihunyt… Évszázadok ezrei óta egyetlen élőlényt sem hord már hátán a föld, és ez a szegény hold hiába gyújtja meg mécsesét. A darvak nem ébredeznek már nagy krúgatással a réten, a cserebogár sem zúg a hársligetekben.” (Hevesen megöleli Trepljovot, és kiszalad az üveges ajtón)
TREPLJOV: (szünet után) Nem volna jó, ha valaki meglátná a kertben, és aztán megmondaná a mamának. Ez biztosan elkeserítené a mamát… (Két perc alatt szótlanul széttépi, aztán az asztal alá dobja minden kéziratát, majd kinyitja a jobb ajtót és el)
(Anton Pavlovics Csehov: Sirály, fordította Makai Imre)