fényforrás
voltál
erózió a gleccserek mögött
fehér nyomot hagyó talp a tejúton
szürke neutrontengerek felkavarója
szeplőtlen arcomon bársonykéz
amely molekuláira bontja a könnyeimet
a mélység fölött lebegve tart és
csendesen fojtogató voltál
hullámgyűrű kalüpszó kisujján
áldozat nüx oltárán
tűhegynyi sötétség egy csillagatomban.
T. töredékei
Lassan elfelejtem az arcodat, Ariadné.
Kék szemed volt, azt hiszem,
de még az is lehet, hogy zöld.
Egy ideig szemüveget hordtál,
és mikor utoljára láttalak,
már töredezni kezdtek a hajvégeid.
Rohanok utánad
piszkos kanyarokon át,
szűk folyosókon,
de mindig csak a ruhaszegélyedet látom eltűnni
a következő sarok mögött.
Betettelek egy dobozba,
amit csak néha nyitok ki.
Pont beleférsz.
Lassulnak a lépteim,
miközben üldözlek,
és már szemüveggel sem látnám az arcodat.
Várom, hogy megvárj.
Talán egyszer visszafordulsz felém,
visszasietsz a szűk sarkokon
és piszkos sikátorokon át,
észreveszel a következő folyosón, és
megállsz.
Nem tudom, mi történne.
Fojtogatóvá és végtelenné válna az útvesztő
vagy visszafordulnál, tényleg nem tudom.
Felfejtem utánad a szálakat, Ariadné.
A művek a szerző felolvasásában (az írott változatban lehetnek eltérések, ezek az utómunka során keletkeztek):