Mert sok ősz volt már
Mert sok levél árnya csobbant feketén lent a földön egy feledésben fürdő régmúlt éjszakán
Mert sok ősz volt már
Mert testek estek és gondok múltak mert a harc végén minden kiteljesedik és az ember elkezdi megélni az életét az utolsó perceiben
Mert sok ősz volt már
Mert mindig ugyan az a vége a mesének de nem mindegy ki hogy mesél mert a maga történetét mindenki jobban érti
Mert sok ősz volt
Mert mindig megmozdul az a titkos vágy az a félhomályban úszó apró nyomás ott benned hogy zokogni tudnál mert nem voltál elég jó
Mert sok ősz volt már
Mert valamiért akkor csak erre emlékszel nem a színes hajnalokra inkább a szennyes mocskos péntek estékre amikor fáradtan rogytál magadba mint egy eláztatott kartonpapír aki azt hitte többre hivatott annál hogy wc-papír guriga legyen
Mert sok ősz volt már
Mert…de mi értelme annak mi értelme mindennek ha az élet regénye végén a pont mindenkinek ugyanaz mert felkiáltójellel senki élete nem végződik nem hagy nyomot nem tér vissza az első fejezet lendületéhez mert nála már csak az utolsó ősz maradt
Mert túl sok volt az ősz
Mert túl kevés a tavasz és a nyár és a könnyek hosszú fonalát még utánad is szövik és nem leszel maradandó klasszikus egyszerűen csak becsuknak és porosodsz majd utoljára a mindenség könyvtárosa a végső leltárnál elővesz leporol és új helyre rak de addig te is egy múló kép egy halvány folt egy csípős hideg fura emlék maradsz egy régi sárga őszről amit már másnap is csak az öreg komód mindenes fiókja őriz meg mint félrekattintott fotót
A mű a szerző felolvasásában (az írott változatban lehetnek eltérések, ezek az utómunka során keletkeztek):