Trash, metál,

ismételgettem péntek reggel a címet, hogy írjam két szóban körbe, ami itt van, de csak kellett a harmadik is, szeretet, ahogy az a harmadik vasgyári táborunkról szóló objektívebb írásom fölött szerepel (lásd a Literán), és feleslegesnek is érzem most magyarázni, mit értek e szavak alatt, sőt kifejezetten didaktikus lenne, ha egyenként értelmezni kezdeném őket, legyen elég annyi csak most, hogy tanultam tőletek, alighanem többet, mint ti tőlem; nyitott tenyér, tiszta sor, van olyan Zóna, hol patinásan csillog a rozsda, a romok pedig célszerűek; legyen végül felírva vagy felrajzolva, akár egy zsírpapírra az enyészet szépsége, a pusztulás romantikája; és még ennél is sokkal többről van szó, drága gyermekek, kik már nem is gyermekek, hanem partnereink és társaink ugyanazon az úton, hol lenni boldogság; és hajoljatok fölém, ahogy én hajlok fölétek, ha épp rosszkedvűen aludnátok bele magatok a mélyálomba, északi szélesség 48°5’41,37”, keleti hosszúság 20°43’49,76” — — —

ismételgettem péntek reggel a címet, hogy írjam két szóban körbe, ami itt van, de csak kellett a harmadik is, szeretet, ahogy az a harmadik vasgyári táborunkról szóló >objektívebb írásom fölött szerepel (lásd a Literán), és feleslegesnek is érzem most magyarázni, mit értek e szavak alatt, sőt kifejezetten didaktikus lenne, ha egyenként értelmezni kezdeném őket, legyen elég annyi csak most, hogy tanultam tőletek, alighanem többet, mint ti tőlem; nyitott tenyér, tiszta sor, van olyan Zóna, hol patinásan csillog a rozsda, a romok pedig célszerűek; legyen végül felírva vagy felrajzolva, akár egy zsírpapírra az enyészet szépsége, a pusztulás romantikája; és még ennél is sokkal többről van szó, drága gyermekek, kik már nem is gyermekek, hanem partnereink és társaink ugyanazon az úton, hol lenni boldogság; és hajoljatok fölém, ahogy én hajlok fölétek, ha épp rosszkedvűen aludnátok bele magatok a mélyálomba, északi szélesség 48°5’41,37”, keleti hosszúság 20°43’49,76” — — —

13.07.31._113.07.31._2

 

_________________

A Kreatív írás témahét
a K.O.M.P – Kreatív oktatási-művészeti projekt
pályázati támogatásával valósult meg
(TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0365)