zene a fülben. kinézek a buszablakon —
megtorpanok képlékeny valóságom üvegperemén.
f-molltól betépve kanalazom az ideggyenge pillanatot,
míg sárga fakarmok kaparásszák a sötét felhőajtót.
az előbb még üres ülés voltam, maroknyi rátévedt napfénnyel,
mostanra egy madárörvény magja lettem.
a nyugalom tűkön ülve lebeg bennem.
később rúzstól barna csikkekben ért tetten az isten,
becsapódott gondolatokba ágyazott ébredésként.
nem éreztem szégyent — az ő képére teremttettem.