Február 24., Ördögsarok kocsma. Találkozás a kedvenc exemmel a béke és megértés jegyében. Kényszeredett beszélgetés.
— És mi van a csajokkal?
— Vizsgálódásaim zátonyra futottak.
— Ezt hogy érted?
— Próbáltam egy hatékony rendszert kialakítani az ismerkedésre, de úgy tűnik, a számok nem engem igazolnak.
— Hm?
— Számomra szimpatikus könyvkiadók oldalának kedvelői között nézelődtem, majd beszélgetést kezdeményeztem egy lánnyal. A beszélgetés dinamikája alapján viszont úgy érzem, számára nem én vagyok a megfelelő. Pedig két napon keresztül jegyzeteltem a regisztrációja időpontjától kezdve (2010. szeptember 23.) a nyilvános posztjait. Ekkor még lelkes voltam, hiszen olyan takarékos nyelvhasználónak tűnt, akárcsak én.
— De?
— A beszélgetés során figyeltem a reakcióidő változását, a változásra lineáris regressziós modellt számoltam. A hipotézisem, hogy a reakcióidő növekedése az érdeklődés csökkenését jelenti. Ezután a korrigált hibaarányt is vizsgáltam. Összeadtam a helyesírási hibákat, az értéküket súlyoztam, majd leosztottam az üzenetek szószámával. Itt az a feltételezés, hogy a növekvő hibaszám felületességre, összecsapásra utal. De azért nem mehettem el szó nélkül a reakcióidő változása és a korrigált hibaarány közötti korreláció mellett sem. Az adatok normális eloszlása esetén Pearson-korrelációt, ellenkező esetben Spearman-féle korrelációt kell számolni. Abban az esetben, ha a reakcióidő pozitívan összefügg a hibaszámmal, az azt jelenti, hogy a másik fél teljesítményfeladatként értékeli a beszélgetést, és az idő növekedésével nagyobb valószínűséggel csapja össze az üzenetet, hogy túllegyen rajta. Utolsó reményként bevetettem a szubjektív–objektív elemek arányának számolását, ez alkalommal is lineáris regressziós modellt használtam. Az arány növekedése a beszélgetés személyességének növekedését is jelenti, persze itt fontos megjegyezni, hogy kontrollálni kell a személyes kérdések és témafelhozatal hatását. És mint mondtam, az eredmények igencsak elszomorítottak.
— Igen, ez valóban elkeserítő.
Hazaérkezés 23:32, alvásra szánt idő: 9 óra 28 perc.
A buboréksátor öltözőjéből méltóságteljes léptekkel közeledtek a műfüves kispályához a gépészmérnök- és a csillagász-válogatott tagjai. A nézőtér lelkes szurkolólányok kiáltásaitól volt hangos: „Csak a csillagászok!”, a gépészmérnökök tábora kevésbé tűnt szervezettnek. A legjobb barátnőm aktuális szerelme egy csillagász-csere volt, vélhetően így kerültem én is a helyszínre.
— Ilyen egy focimeccs! — vigyorgott rám tapsikolva Anna jó pár perccel a kezdőrúgás előtt.
Végül elkezdték, az első negyedóra viszonylag unalmasan telt számomra, ide-oda passzolgatták egymásnak a vörös loboncú, vörös orrú klasszikus bohócfejet, ami ronda grimaszokat vágott, ha kirúgták az oldalvonalon túlra.
A gépészmérnökök megszerezték az első góljukat a 17. percben, a játékos diadalittasan belebokszolt a levegőbe, mérsékelt ováció a nézőtér túloldaláról. A bohóc ekkor megköszörülte a torkát, majd emelt hangon, az egész sátor számára hallhatóan így szólt:
— Nem tudom, te hogy vagy vele, de nem volt szép dolog a szüleid demenciáját kihasználva minden vagyonukat magadra íratnod, a testvéreidnek erről mit sem szólva. Neked mi a véleményed?
Pár másodperces csendet követően dühösen morajlottak fel a csillagász csapat szurkolói, néhány erősebb hangú lány trágár szitkozódásai hallatszódtak ki az amúgy egységes megbotránkozó morgásból.
Egy csillagász jelezte, hogy lejönne a pályáról, helyette beállt Anna barátja, akinek mezéről most már megtudtam, hogy Márknak hívják. Hamar aktivizálta is magát; a csillagászok vérszemet kapva támadást indítottak és a 19. percben Márk gólt szerzett. A barátnőm állva sikítozott örömében, ő akkor még nem vette észre, ahogy a többiek sem, hogy a már a kapus kezében lévő fej mély levegőt vesz, a bohóc ismét szólni kíván.
— A barátnődet nem zavarja, hogy kurvázol? — tette fel a kérdést erőltetett cinizmussal.
— Nincs is barátnőm! — üvöltött vissza torkaszakadtából Márk.
Most már mindkét csapat szurkolótábora forrongott, üres sörösdobozokat dobáltak a pályára, Anna zokogva kirohant. Különböző csomópontokban tört ki tömegverekedés a nézők között.
A félidőben a büfébe igyekeztem, de furcsállottam, hogy minden velem szembejövőnek vérzik az orra, ahogy a büfében álldogáló kasszás lánynak is. Csak NO JOKE! márkájú üdítőket és rágcsálnivalókat lehetett kapni, vettem egy teát egymillió-kétszázezer forintért. Rajta a pályáról is felismerhető bohócfej és a szlogen: „Rólad is tudok egy jó viccet!” Belekortyoltam, most már az én orrom is vérzett.
A második félidő elején mindkét csapat törökülésben várakozott a pályán, vélhetően átlátták a bohóc logikáját.
A gépészmérnök csapat szurkolói közül azonban egy férfi kitépett egy széket és bedobta a pályára.
— Játsszatok csicskák, hadd tudjunk meg mindent!
Példáját követte sok más jelenlévő is.
A labda csak nevetett és várta, hogy a kéztördelő bíró végül belefújjon a sípjába és folytatódjon a meccs.
A hetes számot viselő gépészmérnök adót csalt, a tízes csillagászról kiderült, hogy komcsi, a kilences gépészmérnök meccsvégi gólja után pedig legféltettebb titka mindenki számára nyilvánvalóvá vált: filozófia BA-t végzett öt évvel ezelőtt. Anna visszaérkezett, arca kisimult, sminkje újra tökéletes. Nyertek a gépészmérnökök, általánossá vált az őrjöngés.
— Most mi lesz?
— Mi lenne? Hát megöljük a kapust.
— Én azt hiszem, hazamegyek inkább, izgalmas mérkőzés volt.
— Ahogy gondolod. De gyere jövő héten.
Rendkívül ötlettelen ébredés; ébresztőórára 10:00-kor. Alvással töltött idő: 9 óra 28 perc.