Idén nem barnul le senki.
Nem tudjuk, törvény szerint-e,
de vörösödünk, dagadunk
és üvöltve áruljuk el
egymást, másként nem hallanánk
meg mi sem. Szavaink mögött
egyre kevésbé bújkál a
fedezet, áttetszik, ököl
zsebben, könnyelműen, mintha
egyetlenként, így mondjuk meg,
mint lesz ebéd, délután, hogy
töltjük el közös időnket,
s míg fejesre csábít a tó,
mélységéről pókerarccal
hallgat, csillog és túlélő
biztonsággal ringatózik.
Megjelent a Műút 2016056-os számában