A fővárosban évente négy hagyományos rendezvény van képregényeseknek. Kettő tavasszal, és kettő tükörképként ősszel. Két börze, egy fesztivál és egy vásár. Ezen kívül vannak kiállítások, con-ok (míg Amerikában a találkozók minden égtáj képregényeit megmutatják, játékokat és filmeket reklámoznak, nálunk ez a rövidítés az animés-mangás réteg sajátja lett, SacuraCon, MondoCon, HoldfényCon, AnimeCon stb.), havonta Képregénykedvelők Klubja, és körülbelül ennyi.
Mióta a hozzánk képest nagyon nagy kiadók is beszálltak, vannak képregény-bemutatók is, például a Hegedűs Márton Slusszkulcs klánjáé a Műcsarnokban. Ez eddig nem volt hagyomány, pedig minden más művészeti ágban az, bor, pogácsa, lézengők. (Halmos Ádám, aki nyitott könyvesként olyan kiadásokat patronált, mint Scott McCloud könyvei, librisként továbbra is felkarol képregényeket, és kapcsolataival ilyen bemutatókat is megszervez).
A fesztiválokat meghatározza a Magyar Képregényszövetség költségvetése. A fesztivál hol kisebb, hol nagyobb, személyes ismeretségeken keresztül mennek a meghívások. A szervezőgárda hihetetlenül kicsi, akár hisszük, akár nem, négy-öt embernek köszönhetjük, hogy van még nemzetközi fesztivál. Megérdemlik, bár nem tudom, mindenki benne lesz-e, de biztos sok köszönhető Takács Eleonórának, Zsigó Biankának, Bayer Antalnak, Fritz Zoltánnak és Halter Andrásnak, és még néhány — a fesztivál önfeledt élvezetét feláldozó — önkéntesnek. Néha szerencsés véletlenek is támogatják a rendezvényt, pár éve így lehetett vendég Joost Swarte, világhírű holland képregényalkotó-illusztrátor, több New Yorker-címlap tervező-alkotója (ilyen például Art Spiegelman vagy Robert Crumb is). A nagyobb nevek között van Igor Kordey X-men-rajzoló, vagy a szerb Aleksandar Zograf, az irodalmi igényű önéletrajzi, külső-belső riportképregény ihletett művelője (két kötete megjelent magyarul). Visszatérő vendég, műveit nagyra tartom, dedikációját szeretettel őrzöm. Rusz Líviával is lehet találkozni, sajnos a nagyközönség igazán őt se becsüli, ellenben szerencsére neki is sok rajongója van. Dodo Nita, a Román Képregényszövetség elnöke is állandó vendég lett. Az idei fesztivált könnyed szombatnak éltem meg, délután háromra nagyon családias lett a hangulat, itt mindenki ismer mindenkit a kiadók, árusok, szervezők, rajzolók, gyűjtők. Így a leginkább ismeretlen arcok a vásárlók, ezért feltűnőek.
Évről évre látszik, hogy egyre többen próbálják ki a képregényt. Illetve lehet, hogy nem többen, csak mások. Aki ott van ezeken a rendezvényeken, és elvonul a pultja előtt ezer ember éveken át, megfigyelheti, hogy egyre több a szép lány, és nem mindig ugyanazok; hogy a csúnyácska, kedves lányok száma állandó. Hogy a fiúk is cserélődnek, de ők nagyjából hasonlóan néznek ki, és ki is jegyezné meg őket, épp csak annyit, hogy ezek nem ugyanazok, mint tavaly voltak vagy tavalyelőtt. Sok a szemüveges és a cingár. Néhány átlagos, pár izmosabb, sportosabb. Néhány, a régi nagyokat, Zórádot, Sebőköt, Korcsmárost, sőt még Gugit is ismerő idősebb úr, rajzfilmes vagy diás. Barátnők. Lányok magukban. Hostessek, akik előtt húszéves fiúk ugrabugrálnak virtuális fénykardozás közben. Gyerekek, akik nem tudják, hogy a képregényekre nincs korhatárbesorolás ilyen rendezvényen, ezért néha meglepő dolgokat láthatnak, de legalább művészi kivitelben.
És az ismerősök, tízesével. Van, aki mindig megjelenik, minden rendezvényen ott van, ha nem jelenik meg, már feltűnik, hogy nincs ott, és még mindig ez a több: az állandó, visszatérő vendégek, a néhány programpont megnézése és vásárlás után, kora délután távozók. A Millenárist kezdi belakni a rendezvény. Van a színpad, a vásártér és a galéria. Ez utóbbi elhagyatott, távoli lépcső vezet fel rá, árvának tűntek az ott üldögélő vendégek. Olaszok üldögéltek ott, egyikük fekete fürtös fumettihajú. Le is tudom ezt, Sebők Imre eredeti rajzai, oldalak vannak a vörös falakon, Walking Dead-címlapok, olasz és lengyel alkotók képregényei. Kétszer néztem meg, szép volt, de a tér üressége és az, hogy még dolgom is volt, kedvem szegte, nem mélyültem el az anyagban, pedig lehetett volna.
A vásártéri arénában a szcéna kiadói színes szekértáborba rendeződnek, több százezer vagy millió képregényoldalt lehetne kiteríteni, ha szétszednénk az árusított köteteket. Beteríthette volna fél Budapestet az a sok változatos képkocka.
A napom két helyen történő árusítással, fotózással, mászkálással telt, így a színpadi programokba tizedfüllel hallgattam csak bele. Láttam, hogy sokakat érdekelt Odegnál Róbert, a Rév és a Hívó fantáziavilágai szerzőjének sci-fi rövidfilmje, népszerű volt a Vasemberről szóló előadás (nem a link volt a téma), vagy az olaszokról, Hugo Prattről, Crepaxról, Serpieriről, a fumettiről és a régi fesztiválokról szóló anekdoták. Kevesen voltak kíváncsiak a lengyel vagy a román (olaszokkal foglalkozó) képregényes előadásra, és közepesen sokan hallgatták érdeklődve a számomra is legérdekesebb beszámolót Zograf dolgairól. Tálosi András az 5Panels csoporttól bejelentette, hogy elindul egy fiataloknak szóló képregénymagazin szeptemberben (de jól hangzik).
Az Alfabéta-díjak és a Korcsmáros-díj átadása rendben lezajlott volna, ha Csordás Dániel, a képnovella kategória győztese időben megjelenik, így előbb Haránt Artúr vette át a díjat, majd később a népszerű blogger. Nem gondolta, hogy harmadszor is megkapja, így nem ért oda időben. Néhány éve a képregényszövetség próbál hidat verni az irodalmárok és a képregényesek között. Ez idén abban mutatkozott meg, hogy Cserna-Szabó András volt az Alfabéta-zsűri egyik tagja.
A képregény kategóriában a díjat kapta: Hegedűs Márton, a Slusszkulcs klán alkotója. Nagyon szimpatikus volt, és a fotókon is jól néz ki. Pedig rendesen zavarban volt, úgy látszott egyébként.
Ő eddig ismeretlen volt a képregényesek között, nagy feltűnést keltett a kötet megjelenése, melyet nem olvastam még, mert mióta kevesebb kötetet kapok, hogy írjak róla, vagyok olyan, hogy megvárom, míg leárazzák vagy akciózzák.
Fazekas Attila külön fogalom számomra, hiszen többek között az ő rajzain nőttem fel, és mikor gyerek voltam, soha eszembe se jutott, hogy például mobiltelefonon beszélünk valaha. Hát, az biztos nem jutott eszembe. De az se, hogy kiállítást szervezhetek neki a volt Úttörőházba Egerben harmincévesen, pár száz méterre onnan, ahol húsz évvel azelőtt hason fekve olvastam a Kockásban a Szeretve mind a vérpadigot vagy a Csillagok háborúját meg ezer más mindent. Fazekas a régi iskolában szokta a szigort, Korcsmáros, Zórád óriási, több tízezer oldalas életművéhez réges rég felnőve alkotja napról napra, délelőtt és délután, panelről panelre rajzait. Így mikor gyerek voltam, én azt hittem, ő már idős ember, ennyi rajzzal. Pedig csak negyven év körül járhatott akkor. Most tavalyi teljesítményéért díjazták, a Hunyadiakról szóló Bán Mór-adaptációért.
Az újdonságok közül Budai Dénes Gépjáróművének második részét kaptam recenzióra (nagy alakú, látványos fekete-fehér steampunk), megvettem A munka gyümölcsét, melyet Pádár Ádám, a sokoldalú fiatal író és Molnár Gábor, az ugyancsak sokoldalú rajzoló (íróként is) alkottak, ez utóbbi manga stílusban tökéletesen hozta a „nagy formátumú” szintet. A huszonkét oldalas füzet különlegessége még, hogy bár rövid, de kerek, befejezett történet, képzavarral üde színfolt (fekete-fehér) a befejezetlen képregények, sorozatok tarka szőnyegén.
Kijött még a félelmetes című Vasember-kötet, a Gyilkológép is, ami a Bádogember első magyar nyelvű kötete, és évek óta tervben volt már.Vass Mihálytól Altera címmel jelent meg gyűjteményes kiadvány, Friedrich Gábor diafilmest is újra felmutatják a közönségnek. Az 5Panels folytatja busójárását a Kísért a múlt című nagyon szép színes könyvvel. Tőlem a Semmi című kötet jelent meg.
Mi volt még? 24 perces képregényrajzolás a 24 órás mintájára, öt-hat résztvevővel, gyűjtés a Heim Pál Kórháznak, az első pár száz résztvevőnek értékes képregénycsomag, Kisvakond-, Egri csillagok-pályázat.
Látszik, hogy nem voltam elég alapos, a lengyel és olasz vendégek neve és sok más kimaradt, de ahogy írtam, lassan folytam ide-oda a levegőben, nem várhatók tőlem alapos, konkrét dolgok, csak egy hangulatjelentés. Eladtam olyan harminc Semmit, láttam, hogy több száz Walking Dead fogyott, volt, aki húszezer forintért Korcsmáros-reprót vett, rengeteg amerikai füzet kiment kétszázért, sokan voltak, és jól érezték magukat. Legjobb esetben a képregény művészet, és nem a pénzről szól, ez itt is kitűnt az előző mondat ellenére.
Jó volt a hangulat. Fél nap alatt megnőtt, bár kicsi maradt, de formás, fényes, jó rá utólag emlékezni.
[nggallery id=17]