Így veré meg Isten Tancredus királt,
Minden kazdagsággal el veszté házát,
Idegenre juttatá birodalmát,
Kevélységnek így adá meg jutalmát.
Az nagy Isten bizonnyal meg bünteti,
Kevély kazdagokat semmié tészi,
Szegényeket azki semminek véli,
Kétség nélkül Isten el nem szenvedi.
Példa lehet Tancredus nagy sokaknak,
Kiváltképen penig jámbor attyáknak,
Meg becsülvén idejét iffiuságnak,
Ne rekesszék utát szent házasságnak.
Nagy dolog ez hogy semmit nem gondolunk,
Máson esett nyavalyán nem tanulunk,
Mikor rajtunk esik, akkor jajgatunk,
Illyen dolog nem régen esék kösztönk.
Iffiak kérlek igen okkal járjátok,
Hasonlókkal legyen ti barátságtok,
Az vak szeretetet tavosztassátok,
Isten szerént legyen tü házasságtok.
Ez éneknek deákból fordítója,
Nevét vers fejében el nem titkola,
Nagy gondolat szívét szállotta vala,
Istent kéri ily szeretettül ója.
Az szép rósa vala már ki nyílásban,
Piros pünköst havának közepiben,
Másfél ezer hetven négy esztendőben,
Eszt éneklé társához szerelmében.
Enyedi György: Gismunda és Gisquardus históriája (1574, részlet)