Mint minden évben, így az idén is izgatott várakozás és találgatások sora előzte meg az egyik legismertebb német irodalmi elismerés, a Német Könyvdíj odaítélését. A hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozott, húsztételes jelöltlistán is számos „nagy név” alkotása szerepelt: Valerie Fritsch: Winters Garten; Heinz Helle: Eigentlich müssten wir tanzen (Tulajdonképp táncolnunk kellene); Clemens J. Setz: Die Stunde zwischen Frau und Gitarre (A nő és a gitár közötti óra); Ilja Trojanow: Macht und Widerstand (Hatalom és ellenállás); Ferdinand Zaimoglu: Siebentürmeviertel (Héttorony-negyed) — olyan regények, melyeket minden bizonnyal érdemes elolvasni, ám ezúttal nem kerültek fel a hattételes rövid listára. Ez utóbbiból két művet tartottak igazán esélyesnek a díjra.
Jenny Erpenbeck Gehen, ging, gegangen című regénye mellett — amely magyarul talán Megy, ment, mendegélt lehetne — nemcsak az írónő ismertsége és elismertsége szólt, hanem az is, hogy a mű az Európa-szerte legaktuálisabb kérdéssel, a menekültekkel foglalkozik. Főhőse, a nyugalmazott klasszikafilológia-professzor talán meglepő módon a Berlinben rekedt afrikai menekültek körében keresi a választ a többi között a „Hogyan töltsük el az időt, ha tétlenségre kárhoztattunk?” és a „Hogyan dolgozzuk fel szeretteink elvesztését?” kérdéseire. „Jenny Erpenbeck az el- és az odafordulásnak, a halálnak és a háborúnak, az örökös várakozásnak és mindannak a történetét meséli el, ami a felszín alatt szunnyad” — áll a fülszövegben, amelyet a zsűri megjegyzése kerekít le, miszerint mindezt irodalmilag nagyon okos és érzékeny módon teszi.
A másik nagy esélyesnek Ulrich Peltzer Das Bessere leben (A jobb élet) című művét kiáltották ki. A kutyaszorítóba került, korábban sikeres sales manager Jochen Brocken és az időnként az ördög megtestesülésének tűnő gátlástalan üzletember, pénzügyi befektető és kockázatkezelő Sylvester Lee Fleming története térben és időben is keresztül-kasul bejárja korunk világát. „Metafizikus thriller a 21. századról és a múlt kísérteteiről.” A zsűri véleménye szerint Peltzer gyakran kimondottan szófukar nyelvi megnyilvánulásokon, máskor Joyce-ra emlékeztető belső monológokon keresztül, de mindig magas szintű irodalmi nyelven közelíti az olvasót szereplői világához.
Mindezek után nagy meglepetésnek számított, hogy a díjat végül egy kevésbé ismert, egyesek szerint eddig méltánytalanul elhanyagolt szerző, Frank Witzel nyerte el Die Erfindung der Roten Armee Fraktion durch einen manisch-depressiven Teenager im Sommer 1969 című, több mint 800 oldalas és kereken egy kilót nyomó regényével. A Vörös Hadsereg Frakció feltalálása 1969 nyarán egy mániás-depressziós tinédzser által már önmagában meghökkentő cím és talán némileg előre is vetíti a zsűri által megfogalmazott legjellemzőbb tulajdonságát, a legjobb értelemben vett mértéktelenségét. Az 1955-ös születésű, zenészként és illusztrátorként is tevékenykedő Witzel 15 évig dolgozott a művön, amelyben az őrületet és a viccet, a vakmerőséget és a panorámaszerű kortörténetet elegyíti. A zsűri indoklása szerint: „Egy zseniális nyelvi műalkotást tüntetnek ki a Német Könyvdíjjal, amely kemény kőfejtő, pop, politika és paranoia kivonatos kézikönyve.” Andreas Baader és Gudrun Ensslin: a magyar olvasónak talán nem szúr szemet a 13 éves címszereplő két műanyag figurájának elnevezése, de a német olvasó minden bizonnyal a regény címének ismerete nélkül is rögtön felkapná a fejét. A Baader kiszabadításáért indított fegyveres akció fémjelzi ugyanis az 1970-től 1993-ig illetve hivatalosan 1998-ig aktív nyugatnémet terrorista csoport, a Rote Armee Fraktion, a RAF megalakulását. A Baader és Ensslin mellett Horst Mahler és Ulrike Meinhof vezetése alatt tevékeny első generáció egyfajta nemzetközi antiimperialista szövetség tagjának tekintette magát és fegyveres harcot hirdetett az amerikai imperializmus ellen, amelyet városi gerilla módszerekkel folytatott. A csoport nevéhez 34 gyilkosság, számos emberrablás, bombamerénylet és bankrablás is fűződik. Witzel azonban a röviden csak Die Erfindungnak, azaz A feltalálásnak nevezett regényben elsősorban nem a RAF történetének egy szeletét írja, hanem a nyugatnémet társadalomét jeleníti meg a számos különböző párbeszéd, kihallgatási protokoll, életrajz, filozófiai eszmefuttatás vagy éppen a Beatles Rubber Soul című albumának vallásos elemzésén keresztül. A RAF a regényben a tini elbeszélő és barátai által alapított zenekar neve, Baader és Meinhof mániákus imádata pedig csak az egyik vonulata a szereplő fejében kavargó zavaros gondolatfolyamnak. Egy kalap alá kerül a pszichoanalízis a pubertáskori megalománia, a katolikus internátus papi terrorja Derrickkel és Derridával. A szürkének titulált 60-as évek egyik jellegzetes terméke, a K2R folttisztító például különleges kitérőre ad alkalmat, amelyben a németek tisztaságmániájáról értekezik a szerző, ami a háború után éppen a múlttal való szembenézés helyett úgymond a nácik rasszista tisztaságmániáját viszi tovább. Witzel regénye nyilvánvalóan nem egyszerű lektűr, s habár Christian Schachinger úgy fogalmaz a Der Standardban megjelent recenziójában, hogy a szerzőnek gyakran több a türelme, mint az olvasónak, az valamennyi sajtóvisszhangban közös, hogy a 2015-ös Német Könyvdíj odaítélésekor meglepő, de nagyon jó döntést hozott a zsűri.
A másik három jelölt: Rolf Lappert Über den Winter (Télen) című, a családjától mindig is menekülni akaró, ám a kényszerítő körülmények hatására egy időre mégis visszatérő szobrász történetét „mélyen bevésődő képekben elbeszélő család- és társadalomregénye”; Inger-Maria Mahlke Wie ihr wollt (Ahogy akarjátok), a címében Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok című darabjára referáló, sajátos szemléletű Tudor-kori regénye, amely Mary Grey, azaz I. Erzsébet mélynövésű, trónaspiráns unokatestvére szemszögéből meséli el a történetet. „Történelmi regény és egyben a műfaj fájdalmasan komikus dekonstrukciója. […] A női ellen-történetírás mennydörgő erejű darabja és a jelenkor radikális kritikája Tudor-köntösben” — áll a zsűri kommentárjában. Végül, de nem utolsó sorban Monique Schwitter Eins im Andern (Egyik a másikban) című rendhagyó szerelmi regénye, amely ugyan nem nyerte el a Német Könyvdíjat, de még versenyben van többek között a friss 3Sat-díjas Dana Grigorcea Das primäre Gefühl der Schuldlosigkeit (Az ártatlanság elemi érzése) című regényével együtt a november 8-án átadásra kerülő Svájci Könyvdíjért.
Az idén — talán először — nem került be osztrák szerző műve a Német Könyvdíj rövidített jelöltlistájára, így újra felerősödött az a két éve indított kezdeményezés, amely egy önálló Osztrák Könyvdíj alapítását sürgeti, majd meglepően gyorsan, döntés is született az ügyben. Így Josef Ostermayer osztrák kultuszminiszter a Frankfurti Könyvvásáron már egyszerre két osztrák díj alapítását jelenthette be. 2016-tól tehát odaítélik majd az Osztrák Irodalmi Díjat és a Könyvkereskedők Díját is. Habár a részletek még képlékenyek, az irodalmi díj esetében a Német Könyvdíjhoz hasonló, a többkörös kiválasztási metódus által a könyveknek nagyobb figyelmet generáló intézmény kialakítására törekszenek, ahol a díj nemcsak osztrák szerzőknek, hanem bármely osztrák kiadónál megjelenő műnek odaítélhető. A Könyvkereskedők díjával pedig olyan kereskedéseket jutalmaznának, akik különösen sokat tesznek az irodalomért.