A Vadalmáról természetesen sehol nem esik szó, semmilyen régi könyvben. Nem is eshet, hiszen az építőutcák és az ONCSA-telep szimbolikus főterén, a lapos tetjű élelmiszerbolttal szemben felépített ivó már jól láthatóan egy újabb világ terméke: a szeles Kádár-kor és a műarany bizsuktól szédült rendszerváltás megtagadott románcának szülötte, és nem hagynak rajta nyomot az évek. És ott lakik benne az aranycsíkos Adidas melegítő meg a bölléring, az utcára ki-kinéző bajuszos úr, aki nem ül le, és le sem veszi a kabátját, meg a sarokban egy soha ki nem bontakozó történet, amiből minden alkalommal csak annyit tudunk meg, hogy „soha nem láttam még olyat, mint a honvédségnél hetvenegyben”. Ehhez jön még az a lehetetetlen és megmagyarázhatatlan nyitva tartás, hogy reggel nyolctól este nyolcig.
Czinki Ferenc: Egy kocsma város, JAK–Prae.hu, 2014, 13–14.