Nem azért nem eszik, mert nem éhes, hanem azért, mert ilyen, amilyen. Ilyen és éhes és nem eszik. Irracionális, de az ő helyzetében érthető viselkedés. Meg akar halni, ez a helyzet, meg akar halni, és így sietteti a dolgot. Kiveti magát a fészekből, ha pedig meg akarják menteni, nem eszik. És mindezt a lába miatt. Hogyan máshogy haljon meg egy madár, amelyik még repülni sem tud. Mert ha már legalább repülni tud, minden rendben, ha elege van az egészből (a lábából), egyenesen belerepül bármibe, ami számára halálos, máglyába, száguldó motoros sisakjába, akármibe. Még nagyobb madárba. De annak, aki nem tud repülni, a meghalás gyötrelmes és szinte megoldhatatlan feladat. Feladvány. És akkor jön az ugrás a fészekből, amely egyébként örök börtöne maradna. És amikor már minden majdnem tökéletes, rád lel egy furcsa lény, felemel, cipősdobozba tesz, kiskanálból vizet csepegtet beléd, és az életet jelentő, gyűlölt étkeket próbálja beléd gyömöszölni. És ormótlan lábad, halálos lábad is észreveszi. Ez katasztrofális és megalázó. Ha csak a lábam elrejthettem volna, a tudatlanul igyekvő lény azt hinné, halálomnak más, irracionális, magasabb rendű oka van, nem ez a prózai, ami itt látszik.
Péterfy Gergely: Ars moriendi (részlet)
P. G.: Bányató, Palatinus, 2004, 122–123.