Téli fagyos éjszakákon a visói állomás üres peronján néha sietősen átvág egy-egy kutya, eltűnik a rakomány alatt hidegen reccsenő vagonok mögött, amerre dolga van. Később visszatér, melegszik egy keveset a kicsi tolatómozdony mellett, leereszkedik a töltésen ösvényére a szilvafák közé. Aki gyakrabban fordul meg erre, már ismeri őket, mindig ugyanazok a kutyák.
Bodor Ádám: Állomás, éjszaka, Utunk, 1977. február 4.