— Állj már meg, no, te szőőőröstalpúúú!
Akik a lépcsőn álltak, mindhárman hátrafordultak. Dunaj, egy hatalmas, nyolc és fél méter marmagasságú pejló toporgott fölöttük. Sörénye rövidre volt nyírva, farka tövig lecsapva, óriáslábain hosszú szőr lengedezett. Egyet horkantott, és oldalra rántotta hétszemélyes autó méretű fejét. Az utastér, amelyben a brigád utazott, a ló hátára volt erősítve. Az útikonyhával, a gardróbbal és az őrbódéval együtt az egész tekintélyes szélességű lóhátat elfoglalta. A felhajtható tetejű bakon, amely a gátor magasságában a vaskos ló nyakára volt felerősítve, egy Dubec nevű nagy terpeszkedett. Óriáskezei között tartotta a gyeplőt. A ló méreteihez viszonyítva a háromméteres Dubec szinte eltörpült.
— Felizgatja a tavasz — intett fejével a csődör felé Arnold Konsztantyinovics, és előkotorta cigarettatárcáját.
— És újra kettyen a ketyegőőő! — zengte Mikitok tenorja.
— Kettyen vagy nem kettyen, itt aztán kurvára nem találsz neki kancát — nézett körül Laertész, és kiköpött a fűbe.
Vlagyimir Szorokin: Tellúria, Gábor Sámuel fordítása, Gondolat, 2014, 198.