Nem vagyok festő, költő vagyok.
Miért? Azt hiszem, szívesebben
Lennék festő, de nem vagyok az. És kész.
Mike Goldberg, például
Új képbe kezd. Betoppanok.
„Ülj le és igyál valamit”, mondja,
Iszom, ő is iszik. Odanézek.
„Bele van írva: SZARDÍNIÁK.”
„Igen, kellett oda valami;”
„Ja.” Elmegyek, múlnak a napok
s megint betoppanok. A kép is
haladt, elmegyek, és a napok
múlnak. Betoppanok. A kép be van
fejezve. „Hova lett a SZARDÍNIÁK?”
Csak egy-két betű maradt
belőle. „Túl sok volt”, mondja Mike.
És én? Egy nap eszembe jut egy
szín: narancs. Hát írok egy sort
a narancsról. Aztán egy egész
oldalnyi szót, de sorok nélkül.
Még egy oldal. Ennyi marad,
nem a narancsból, a szavakból,
arról, hogy narancs és élet mily
rettenetes. Napok múlnak. Prózában is
igazi költő vagyok. A versem
kész és szó sem esik benne
narancsról. Tizenkét vers, címnek
ezt adom: NARANCSOK. S egy nap a kiállításon
meglátom Mike képét, címe: SZARDÍNIÁK.
(Frank O’Hara: Mért nem vagyok festő. Somlyó György fordítása. In. Beatköltők. Bp., 2004. Sziget, 63–64.)