I.
Kiharaptam egy darabot apám melléből, és meglepődött,
pedig előtte engedélyt kértem rá,
meglepődtem én is, nem tudtam, miért kérdezem,
a medencében nem volt víz, és rajtunk kívül nem volt más strandoló.
Ép testben ép lélek,
ez volt a medence falára festve,
én úgy emlékeztem: kék betűkkel. Ő úgy emlékezett: latinul.
II.
Soha többé nem láttam a mellét. Ősszel
egy fa alatti asztalnál öt kérdést tett fel a pincérnek,
és egy szalvétára leírta a válaszokat:
III.
Nem, az ott nem diófa.
Nem áll jól az úrnak a szakáll.
Nem hiszem, hogy ép testben ép lélek van.
Sohasem fogom megtudni, mi lehetett volna belőlem.
Mit álmodtam? Semmit. Várjon. Nem jut eszembe.
IV.
Azt álmodtam, hogy talán földrengés volt.
Reméltem, hogy a magas kerítésen nem tör át a víz,
szirénák búgtak szaggatottan, és a hangszóróból egy fakó férfihang
mindenkit arra szólított fel, hogy menjen a
város fölötti dombra. Egyedül álltam itt a fa alatt.
A többire nem emlékszem.
Szőcs Petra: Ki mit felejt el, SZIFonline, 2017