Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Mint a golyó által sebzett fegyver, belül,
vagyok a lövő s a préda egyedül,
harctalan szabadság, frivol, fenékrázó,
arctalan kísértet, nyakszirtkaparászó,
császárok ágy mellé ledobott zoknija,
kéj tárgya, telihold, insomnia.
Mint vízesés tetejéről életed, a drága,
vagyok a szépség sodró zuhanása,
egekről legurult, dermedt napok,
valóság, elfogyott hasonlatok,
meg az első földi, aki elátkozta faját,
csak egy nő, de szél fodrozza haját.