láttam élni a városotok lakóit
láttam a koldusaitokat elhagyni reggel a házaikat
eggyel több lábbal és eggyel jobban fésülten, mint máskor
háborúba indultak — sorkatonaságba —
ebédidőre nyomorult lett belőlük
láttam őket délután is: pszichiáterhez járnak
kideríteni, valóban tébolyultak-e
vagy csak ti látjátok őket annak
Mindig is a helytakarékos pakolás avatatlan királynője voltam, és most azon kapom magam, hogy hárman ülünk a szabvány négyszemélyes kocsiban és nem férünk el a csomagoktól. Végül valahogy még így is befér Vas Máté, akit a Búzán veszünk fel. Együtt érkezünk a gyárba. K-val — aki igazából Krisztián, úgyis tudjuk, nem kell betűnek nevezni, csak ki akartam próbálni — éppen egy éve találkoztunk, éppen itt. Azóta sok víz lefolyt a Sajón, és nagyon nehéz ez a sok cucc, minek hoztunk ennyi ruhát három napra, ilyesmiken gondolkodom, amikor feltűnik Csanád a lombok alatt, a jól ismert rozsdás sínek közt, tiszta idill; végre itt.
presszókban kezdtünk új családi életet
amikor te a volt férjedből már kizárólag engem kértél
én meg belőle kizárólag téged nem
úgyhogy diplomatikusan
két csend közötti kortyokká lettem
miattad költöztem földszintre
így merek szellőztetni éjszakánként
te tartasz a korábbi lakók szagától
én már csak a festéket érzem
magam helyett
ezt a széket ajánlom
könnyebb róla objektíven beszélnem
bár most nem látom
mert elvitted kipróbálni
A gyomrod
benne
hosszú órák
kavargó füstje
lecsapódott kátrányból
épült utak
hajléktalanokkal
akik odaköltöztek
