Kiss Noémi

Trappol Pódoliában az ugaron, Bukovinában a sárga dombok mentén üget, mintha indián volna, de nem egészen. Ahol tüzet gyújtottak és még májusban is ég a tarló, gyerekek kapálnak kék kötényben. Dnyeszter partján műanyag flakont gyűjtenek. Rohan az ukrángyerek szakadt tornacipőben az Orosz sztyeppén, se lova, se tyúkja. Csernovicban német iskolába, Odesszában a repedt és vizes gangon szökdel, lóg a szeren, bottal labdát piszkál. Hátha nagy focista lesz belőle egyszer. Gyévocska, málcsik, kiabál anya, kész az uzsonna. Mikor anya észrevesz minket, megkérdezi a szomszédját, honnan jön el az idő, mikor én is csak úgy elutazhatok innét?

Ha a gyerekek választhatnának, hollandok lennének. Hiába, magyargyerek gyógyítja, síppal, dobbal. Nem akarnak a francok mégsem magyargyerekek lenni. Magyargyerek éhezik, verekszik, szűk helyen lakik, telep gilisztája, sajtkukac, szelíd, táncoló kígyó, ha eláll az eső és kisüt a nap, csigákat gyűjt. Elviszik kamionnal, kiszívják a puha testét, mi meg vehetünk belőle kenyeret. Magyargyerek néma, anya is néma, de magyargyerek anyát szereti a legjobban. Ülnek egy padon, hallgatnak és lóbálják a lábukat. Anya azt mondja, kuss legyen, maradj csendben fiam, akkor nem lesz bajod. És nekem sem lesz bajom, és éldegélünk szépen. Ha nyerünk a lottón, megyünk Hollandiába, de addig még sokat kell hallgatni.

Heti tárca a Nőtérfélen.