Itt állok előtted! Látod, ugye? Itt vagyok, állok előtted, vagyok, létezem én is, én is egy ember vagyok, férfi, itt állok előtted, teelőtted, a te szobádban, a te történetedben, tehát létezem. Akkor válaszolj! Én hol vagyok a te történetedben?
Jelenet nővel, férfival, számítógéppel.
A Foucault-jelenség annyiban hasonlít a Nietzsche-jelenségre, amennyiben mindkettejük kvázi-platonikus szenvedélye Platón-ellenes gyakorlatokba torkollott. A foucault-i gondolkodás, amely olyan határozottan fordított hátat a rejtőzködő különösség minden illúziójának az értelem egységében, büszkén mutatott rá azokra a jellegzetességekre, amelyeknek köszönhetően kialakulása során eljutott a meggyőződéshez és folyamatosan a gondolkodás tetőpontján volt képes működni: mindez a hiteles vallomásnak megfelelően abban az időben történik, amikor Nietzsche, Blanchot és Bataille már korszakot alkottak. E szerzők, e művek, ez az egész előretörés Foucault számára egy kortársi érzékenység biztosítéka, amely utat nyitott a határok kitágítása mámorának csakúgy, mint a kifinomult elemzésnek.
Kecskeméten születtem 1947. június 25-én, szüleim: Virág Anna és Lugossy György. Apám szabómester volt, anyám pedig kereskedő, a háború után házasodtak össze. Volt még egy bátyám, aki 1946-ban született, de ő háromhónapos korában tüdőgyulladásban meghalt. Szüleim Kecskemét belvárosába költöztek, apámnak úriszabósága volt, anyámnak meg egy kis rövidáru-divatáru üzlete, amit 1952-ben elvettek. Akkor én ötéves voltam, láttam, hogy a lakásunkba sok minden költözik újra, apámnak odakerült a szabóműhelye, ő ott folytatta tovább a munkásságát, az különösen érdekes volt… Nagyon jó gyerekkorom volt, az anyai nagypapám, Virág István ácsmester volt, és nagyon ügyes ezermester is, szeretett mindenféle dolgokat készíteni (még hangszereket is), és az ötvenes években csinált nekem egy kisautót, amit lábbal lehetett hajtani. Ahogy a Korzón lesétáltunk, én azt vezetgettem. A nagyapám egyébként nagyon szeretett zenélni, énekelni, otthon citerázott, és szeretett iszogatni is. Mint ács, sokfelé dolgozott, tetőket készített, és az anyám bátyjai is vele dolgoztak. Erdélyben fahidakat építettek, végigjárták Magyarországot, de Kecskeméten éltek. Apám családjában is hét gyerek volt. Ő Hajdúdorogon született és tizenhárom éves korában került Kecskemétre szabóinasnak a nagynénje férjéhez. Aztán később így ismerkedtek meg, anyámék kecskemétiek voltak. Végül mi is Kecskeméten éltünk, a Hoffmann János utca 2-ben; megtaláltam azt a fényképet, amin még megvan a házunk, Szilágyi Lenke fotózta le (nem tudom, hogy véletlenül-e). Nem abban a házban születtem, csak egyéves koromtól laktam ott huszonhárom éves koromig, nagyon jó helyen volt, teljesen a belvárosban, iskola közel (mind az általános, mind a középiskola). A városközpontban egy gőzmalom volt akkor, annak a tőszomszédságában laktunk egy nagy gabonatároló siló mellett, és amikor még kisfiúként kinéztem a városi házunk ablakából, lovaskocsik voltak ott, rajtuk búzászsákok, mentek a malom felé, őröltetni. Anyám sok testvére között nagy családi összetartás volt, és én mint kisfiú, nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Két húgom van, Györgyi és Ágnes, akik más pályára mentek, mint én, mert én végül is művész lettem. Az egyik húgom számviteli főiskolát végzett, a másik pedig magyar–ének szakot, tehát pedagógus lett.
A nagy elbeszélés halott. Kérdés, hogy halálát hogyan értékeljük. Hogy mi jön utána. A Kedves Ismeretlennel Kemény megírta a magyar nagyelbeszélések (nála: nagytörténetek) halálának regényét, de egyben az elbeszélések újrafelbukkanásának, újra hathatóssá válásának regényét is. Ady-esszéjével pedig részben tisztázta azokat a téteket is, amelyeket számára az újrafelbukkanás jelent. Ady szerepének aktualizálása a nemzeteszme modernizációját jelenti, de ez jól láthatóan együtt jár a világmagyarázat nagy mintáinak általában vett felülvizsgálatával. Kétségkívül nem azonosíthatjuk minden probléma nélkül Lyotard elhíresült terminusát mindazzal, amit Kemény ért rajta, a hagymázos összeesküvés-elméletektől a rendszerideológia tudományos materializmusának nihilbe fordulásán át a nemzeteszméig és a Duna közép-európai szelleméig, mégis nyilvánvaló a rokonság.
