Címke vers

Chopin Prelude

pedig a boldogtalanság nem
hagy gondolkodni, képtelenség elűzni, meg-
fűzni, maradjon vagy menjen el hamarabb,
de abba kell hagynom, mert nem akarom
Chopint a fogollyá emelni, ennek foglyává.

Megjelent a Műút 2013036-os számában.

Barátaim!

A sértettségtől ments meg
Most és mindörökké, Uram.
Inkább borral hígítom a vizet.
Az ereket bal kézfejemen kék tollal kirajzolom,
Vénámat addig követem,
Amíg el nem nyeli a felkarom

Megjelent a Műút 2013037-es számában.

Reggel

A bejárónővel nem lehet veszekedni.
Arra, hogy álmodban megtámadtak, és
maradjon a szobában szellőztetés után,
azt mondaná: nem vagy már gyermek.
Beéred annyival, hogy otthonosan sürgölődik a házban,
és tudja, hova kell öntenie a sós vizet ahhoz,
hogy kipusztuljon a burján.

2013036-os lapszámunkból

Égszakadás

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.

Vers 2013136-os lapszámunkból.

Naplóversek

a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab

2013037-es számunk versanyagából.

Forgó

Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak.
Gomb. Lassú korsó. Vagy üveggolyó méhe.
Hajnalra lettem védtelen,
mikor a lift húzódzkodni kezdett.

2013037-es számunk szépirodalmi rovatából.

Az esetet jelenteni kell

Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.

Vers lapunk 2013036-os lapszámából.

Vödörvizek a múltkútból

anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
kis kacsa fürdik fekete tócsa a mélybe bukik hogy szomját oltsa

Vers 2013037-es lapszámunkból.

Hullámtörő

itt van minden, amire azt is mondhatná, otthona,
meszes kagylóhéjak, kopott hálók,
a beszáradt ég aljának darabjai,
minden, amire emlékeznie kellene

Vers lapunk 2013037-es számából.

Ringató

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.

Vers 2013036-os lapszámunkból.