Elvégezni a feladatot. Ez minden.
A sorrend és az arányok. Az összeg
tekintetében talán mindegy ugyan
a betűk, szavak mennyisége, ám
nem moshatod meg a fogad előre
egy életre, és pelenkát is kell cserélni
néha éjszaka. A körülmények, akár
egy szerteágazó fa koronája, a közeli
ág mindig jelentősebb.
Bambulni bele a versbe, mint a vasárnapi
húsleves zsírgyűrűibe, nézni, nem ad ki arcot,
semmilyen tükörkép nem ad ki arcot,
mégis azt kell hazudnia, hogy minden sora,
minden szava, minden betűje őszinte,
hogy vesémbe láthat bárki, aki a versembe néz,
de hiába, ez nem tükörkép, pláne nem az enyém,
csak zsírgyűrűk egy vasárnapi tányérban,
nyelni kell, nem nézni.
kockákba száradt sár, andezitzónák, a kő
lúgos illata. a fák dőlésszöge, hátadba ta-
padt mélység. balra duna, jobbra duna, az
ösvény körbeér. helyetted folyik össze az
alig könyéknyi csúcsig...
vannak dolgok, amik feleslegesek, mint az út feléd,
mint a színesnek képzelt szántóföldek, amin csak a szürkület játszik a fénnyel.
a megkívánt emlékeket, mint téged, az idő csak tartósítja.
ha percenként megfutamodom, te még azelőtt lezárod az utakat, hogy ezt eltervezhetném,
mert az elmélyülésnek nincs ideje, csak úgy megtörténik.
Ez a merevség a
lábban a rovar
mozdulatlansága egy befőttesüveg szájánál. Egy hang a háttérből: kussolj,
ha mondom.
Egy légy nem ül le, összedörzsöli a kezeit, mert
gecihideg van a varsói napsütésben.
Mérni a mérhetetlent. Az ember gyakran úgy érzi, hogy
képességei kevésnek bizonyulnak a mindennapok során. Ha
akarjuk, ha nem — szembesülünk a földi élet nehézségeivel és
végével. Sokszor rácsodálkozunk, hogy a technika segítségével
egyre részletesebben ismerhetjük meg a bennünket körülvevő
világot. Mind zeneelméleti beállítottságú, mind gyakorló
muzsikusként hosszú idő óta szorosan kapcsolódom Mozart
egyházi műveihez.
ha a szívet felhangosítaná valami,
befogott füllel menekülne a város,
ketten fognak eltévedni a széttépett,
újraragasztott térképen, a fényes ragasztócsíkok
és a perforációtól alig elváló utak között,
ketten fognak beleveszni a fonódásba,
de a ruha pántja még a helyén, alatta a járatlan út
és az ujjbegyek, sőt az egész tenyér belekövül a pillanatba,
ahogy a váll is, ez a gömbölyű gomb, késleltet, kívánja a hosszú záridőt,
Néha csodállak rendületlenül
s ez a néhaság nem csak néha van
mert tartósan az ami néha néha
aminek nincs valóságalkata
sőt valótlan alkata igazolja
hogy eredeti tükörkép lebeg
túl eredendő jelenléteden
s a létlen jelenlét is benne van
kelet felől, az északi oldalon vagy a leg-
közelebb a vízhez. az árnylétra ritmu-
sában, a korlát vasrudai mentén, a víz
feszes felszíne felett. part és tükörképe, az
épülő meder. a homokágy régmerev hul-
lámai. a hídra lépsz. lábán a hordalék, a
sovány hab. a híd véknyuló pillérei, két
távolodó part között ritkuló sziluett. ebben
az olvadt napsütésben egyre szűkebb ne-
ked a földsáv.
A spirálok kidobálják magukból
csillagjaikat, a naprendszerek
megbomlanak, és elengedik
egymást, mint vízben foszló
moszat.
