Címke szoveggyar tabor 2014

augusztus

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

Jövőkép

Valaki megkarcolta az eget. Az aszfalton
fekszem és úgy nézem, ahogy a hiátusokban
átszivárog a mindenség, de közben
puha fűről álmodom...

Muszkovit

Nagyné azt mondja, ez a máriaüveg.
Oroszországból hozzák.
Nem vissza, olyat már a férjével sem csináltak.

mint a patakok, a folyók

eleinte azt hittem, ismerni fogsz,
úgy ismerni, ahogyan szétoszlik a tekintetem,
ahogyan felolvad a körülötted vibráló
elektromosságban, a hétköznapi csapadékban,
meg ebben a remegő láthatatlanban,
amely beborítja az egész bolygót...

Ismeretlen

Mintha képen vágtak volna, úgy keltem fel az ágyamból. Csak álom volt — állapítottam meg. A rémképek, akár egy villám, úgy illantak el az emlékezetemből. Remegve, ziláltan ültem fel a sokktól. Most már nem a képek, hanem azok hiánya tartott terrorban. Az ismeretlen, mint hűvös szellő járta körül a testem. Vacogtam.

Ahogy a poharadat

Te nem jöttél olyan messziről, hogy
elítélj, hiába hasonlítok arra,
aki elől menekülsz. Konfettiként
ragadtak hajadba a zajok, a sáladdal
takartad, hogy csak fázni tudsz...

Borda Réka anekdotázása vagyok

Mindenképpen szubjektíven nyilatkozz meg a Szöveggyárról, kapom az utasítást. Ahogy igyekszem ennek eleget tenni, az jár a fejemben, mégis hogyan tudnék másként beszélni a táborról, ha nem szubjektíven. Végtére is első lépésemként szolgált az irodalmi életben és végigkísérte, ahogy buta kis kamaszból érett egyetemistává változtam. Sőt utólag, ahogy a Gömbhalmaz kapcsán folyton felemlegetik a tábort, mint a „gömbök” alfáját, főleg rá kellett döbbennem, milyen szerencsés vagyok, hogy részt vehettem ebben a mára, úgy tűnik, fogalommá vált dologban.