Címke Szöveggyár 2017

Ellensúlyozhatja a szagot a látvány? Színes fák és gyárkémények: Újpalota képes lehet erre. Te a hétvégére hazamentél, ahogy a lakótársaim is. Lemaradtatok a havi kötelező öngyilkosságról. Most a szomszéd panel nyolcadikjáról ugrott ki valaki. Ma örömmel mosogatok.

gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag formára vágott keveréke vagyok a kapcsolatokból leülepedett sódernak és egyedüllétben halmozódott cementnek a magány nem szervetlen adalékanyag

Nem beszél, odébb sem áll; magának bólint, dúdol. Helyesli ezt a szórt fényt, a beállítás időtlen dicsőségét, hogy megnevezni sem kell, elmúlni nem fog.

Az erdőbe akartam eljutni. Azt mondták, elmenni oda nem lehet, csak megengedni, hogy közeledjen, kérgében fut a jelen, ágáról hullik a múlt, üres madárfészkei: a jövő. A gyep- és cserjeszint állatai így kívül rekednek az időn.

...enni. Félig tele tányérral bámultam a sótartót, mellette bors, szójaszósz. Jobbra túlsúlyos, mackónadrágot viselő gyerek tolószékben. Ananászos csirkét evett a szüleivel. Marokra fogva a kanalat tömte a szájába az előre katonákra vágott húst és az apró szemű köretet. Kazalszőke haja alól csorgott az izzadság, szeplős arca kipirult az erőlködéstől. Először csak a tekintete tűnt fel. Mintha az apját, de mégsem, a lábakat nézte az emeleti asztalok alatt. Lassan emelte közben a kanalát, ügyetlen mozdulat, szószos húsdarab cuppant az asztalra. A szülők gyors, módszeres mozdulatokkal törölték fel, segédboncnokok a vért.

Együtt vállaljuk a felelősséget a leányanyaságért, a fogunkat néha marja, de így szokás nálunk, sosem voltak férfiak az életünkben.

Harmadnapra megmásztuk a szükségletpiramist. Legomboltad kabátodat, de nem bomlott ki szitakötőszárnyad. Hajlott hátadról lefaragta a húst az éhség. Az utolsó kőkocka nem jelentett határt. A levegő ritka volt, mégis jól vezette lentről a csorda hangját.