Egy négyszög lehetőségeit számba véve
a tökéletes megismerésig juthatunk.
Egy négyszög körülírható, mérhető,
mint a világ. Egy menetoszlop
legvédettebb helye, kegyhely nélküli
zarándoklat. Egy értéktelen terület a sivatagban.
lakótelepi öregasszonyok magasított
talpú edzőcipőkben. elmállott arcú
járókelők. gyűlnek a hústömegre.
peronra hányó férfi. vágányokra
csorgó sárga lé. nejlonzacskóba
horpadt légvételek.
Csak én bocsáthatom meg, amit magammal tettem.
Hasadék tátong bűneim térkövén.
Testem hátat fordít, macskakő
borításán rövid kopogás
és teavíz sistergése visszhangzik.
A vonagló hús lassan
mindent beborít, ahogy szétmállik,
égése lélegzik forró víz bilincsétől.
Isten koplal a zsigereimben.
Mereven nézek egy bokrot,
különféle sárga széleket,
itt-ott előtűnik a zöld is,
levelek rejtett címere,
s egy másik látvány emögött:
összehajló fák tövében
drótkerítésbe fut
eperbokor-övezte fehér.
A családi birtokot benőtte a gaz az emlékeim pedig
csak az álmaid Mikor reggelente felébredek belőlük
elsötétített szobákat és bereteszelt ajtókat találok
csak a lenémított tévé villanásaiban tapintható még
ki az otthon Hónapokat akarnál átaludni így ha ügyetlen
lépteim nem riasztanának fel....
én innentől már csak veszítek. áramlatok ringanak
a testben, megdagadnak miattuk a sejtek, kitágulnak
egy hártya pórusai, elszakad. kilök magából az eddigi
otthon. nem fontos, miről beszélek, velem történik minden.
kabai lóránt fotói a 2016-os Szöveggyár-táborból
Mindig is a helytakarékos pakolás avatatlan királynője voltam, és most azon kapom magam, hogy hárman ülünk a szabvány négyszemélyes kocsiban és nem férünk el a csomagoktól. Végül valahogy még így is befér Vas Máté, akit a Búzán veszünk fel. Együtt érkezünk a gyárba. K-val — aki igazából Krisztián, úgyis tudjuk, nem kell betűnek nevezni, csak ki akartam próbálni — éppen egy éve találkoztunk, éppen itt. Azóta sok víz lefolyt a Sajón, és nagyon nehéz ez a sok cucc, minek hoztunk ennyi ruhát három napra, ilyesmiken gondolkodom, amikor feltűnik Csanád a lombok alatt, a jól ismert rozsdás sínek közt, tiszta idill; végre itt.
Életem első hajnali vonatozásán vagyok túl. Nagy örömömre elállt a vihar, ami besárgította az általam belátható eget, és esőfüggönnyel borította az erkélyt, így semmi nem gátolt meg abban, hogy elinduljak otthonról az állomásra, és felszálljak a Budapestre tartó vonatra.
Itt vannak, itt, a Gömbnél, itt ahol legbensőbb kívánság teljesül, ahol nincs hazugság, csak az egyetlen, világos és tiszta vágy.
Még nincsenek benne a Húsdarálóban, vagy már el is kerülték azt.
A Zóna maga a Húsdaráló látványa, tájköltés.