Szövegek:
Fülöp Barnabás | Hegedüs Benjámin Jutas | Horváth Eszter | Imre Ábris | Kiss Lóránt | Maier Péter | Miklya Csanád | Purosz Leonidasz | Rákóczi Zoltán | Szurdi Panni | Vas Máté | Vida Kamilla
Nyilas Atilla | Sopotnik Zoltán
Bőröd alatt zsákutcák az erek,
csendes környék, nem feszül itt semmi,
villanydrótok, szárítókötelek,
kilakoltatottak és beköltözők.
ők ketten — ron és hermione — most fiúkba szerelmesek az egyetemeikről,
egymásnak nem hiányoznak és ez mégiscsak engem zavar.
utolsó üzenetemben erőtlen próbálkozásként még „minden jót,
granger” formulával köszöntem el a lánytól, de akkor már nem pisiltem állva én sem
és nem karcoltam faággal sebhelyet a homlokomra. ha bemutatkozom,
ezt az idegen, anyakönyvezett nevem mondom, a füzeteim címkéjén is ez áll,
— bár a pizzát még mindig potter névre kérem.
amikor hatéves voltam, a náthás öcsémnek
a nappaliban akartam hóembert építeni.
azóta minden szándékot többszörös
szkennelés előz meg. javíthatatlan vagyok.
láttam élni a városotok lakóit
láttam a koldusaitokat elhagyni reggel a házaikat
eggyel több lábbal és eggyel jobban fésülten, mint máskor
háborúba indultak — sorkatonaságba —
ebédidőre nyomorult lett belőlük
láttam őket délután is: pszichiáterhez járnak
kideríteni, valóban tébolyultak-e
vagy csak ti látjátok őket annak
Halvány bőrrel születtem,
rajtad állt, mennyit barnulok,
te vittél játszani a napra.
Akkor szoktam meg,
hogy otthon vagyok.
Későn égtem le először,
végre nem védtem
a számat naptejjel,
próbáltam beszélni.
Hiába nyit a gazda napi ötször ajtót,
Istennek ez nem elég: szerepelni vágyik.
Ilyenkor, mint hűséges, szomorú feleség,
teszi a dolgát: világít. A gazda nem hisz benne,
a technika vívmányának gondolja őt.
Múltkor is hogy jött haza! — Isten elszörnyedve néz.
végül háttal ülsz le, hogy
még véletlen se
láthassam a szemed, miközben
taknyos zsebkendőt veszel elő,
remegő kézzel belecsomagolod
a nyolcadik kerületet, és
farzsebedbe csúsztatod
élére hajtogatva, hogy kilógjon
az összes utcasarok, amit valaha
miattad szerettem.
összehúzódás, mikor
megjelensz, ketten a lehető
legkisebb térfogatban.
Mellé feküdtem, átkaroltam,
forgatni próbáltam, ölelkezve
gurulni vele a betonon.
Nehézkes volt,
tudattalanul visszautasító.
Akarta, hogy mozgassam,
de nem őszintén.
Az arcomat a kéregbe nyomtam.
Fájt. Üreget nem találtam a testén.
Akkor döntöttem úgy,
inkább csak
melléfekszem.