Üdvözlendő, hogy a kötet vitára indítja a szakma képviselőit, hiszen Závada verseiről szólva nem csupán néhány szöveg érvényességét, hanem egy megszólalásmód relevanciáját kell mérlegelnünk.
Závada költészete — legújabb kötete alapján mindenképp — a hazai líra lassan tíz évvel ezelőtti felívelésének, térnyerésének akár legüdítőbb, legproblémacentrikusabb darabja is lehetne.
A fentebb vázolt hibák Závadánál nem precedens nélküliek, a Mész két verse is segíthet felismerni a problémák gyökerét.
Egy klasszikusabb, „érzelemtelítettebb” versvilághoz való vonzódás is összeköti a három kötet beszédmódját, amit jeleznek az erősebben vagy bújtatottabban jelenlévő párkapcsolati témák, illetve olyan kedvelt, és Závada által revitalizált toposzok, mint a melankolikus elmúlás vagy az évszakok váltakozása.
