„A gömbhalmazok olyan gömb alakú csillagcsoportosulások, melyeket az egymás közötti gravitációs kölcsönhatások tartanak össze. Az objektum központja felé haladva a csillagsűrűség nagy mértékben növekszik. Intenzív luminozitása révén a csillagcsoportosulás tagjait jó távcsövekkel is nehéz elválasztani egymástól.”
hamar fölénk nő a táj és
köd leszel — vakfoltot ölelő látás.
elfütyül mellettünk a szél.
aztán mind elfelejtünk újra
megszületni.
szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
mindegyik fényképen látom
magam mindentől messze,
a szívhez közel.
én mindig csak azt tudtam elhagyni
miről később kiderült hogy enyém se volt
téged őt meg mindent mi ártatlan
mondjuk a fényképekbe gyömöszölt gyerekkort
nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennük
gyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhöz
vágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnak
a testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóban
megpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj fel
ne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodban
einstein nagy tömegű csillagokról beszél
hogy hogyan görnyed köréjük a tér
eddig azt hittem nincs is ennél szebb
összeroskadás
de te két napja nem eszel
és még mindig lázas vagy
torkomban örvénylenek a szálkáid —
mintha toporgó galambok a csatornafedélen,
mocsokba dörgölődző kölyökkutyák.
a nedves fának is van szaga:
mélybarnára sötétedik a levegő.
ehelyett folyvást visszatérek fájó lényedhez
és ugyanott találom már megint magam;
a kiürült testközelség érzetében
és semmitmondó szavaid tükrében.
mikor elhiszed az eltévedéseim,
ők meghálálják, vigyáznak rám,
mint kilincs a zárra,
vastüdő a légszomjadra.
