Címke deákpoézis2018

Egymásba törli, és átsiklik rajtuk, mint akit olajjal itattak, át- mozgatja a képzelt határokat: fitneszritmust ad az örökké száradó kontúroknak.

A húsdarabok kimarták magukat a dögevők gyomrából, és felszínre buktak.

A szörny az ágy alatt meghalt, átvette helyét az álom, melyben mozdulatlanságra ébredek és kezd fogyni a levegő.

De rossz. A cseppfolyós pupilla él, De félsz. Miért vagyok veled megint, Ha csak te vagy magaddal?

Izmok rövidülnek, ahogy egymásba csúsznak az érzékelés rétegei – testem egy nem észlelhető kiterjedése vagy.

hiába szeretnék segíteni a zsírkréta nem jó levesbe nincs lila nincs zöld

minket az élet is képtelennek szán, majd úgy igazán beleharapok egy már hatéves süteménybe, úgy hogy gerendaként roppan

remeg a térdünk összevissza most ütnek le, jaj, mi van a semmiben?

Az utolsó cigarettádat szívod el ebben az országban, A hétköznapok szürke füstjét kilélegzed a szabad ég felé.

most itt állunk bent kékülő bőrrel oldalt a székhalmaz a kislányra gondolunk nincsenek barátai csak a nővére aki leszarja és az anyja aki szintén