Címke deákpoézis2018

Egymásba törli, és átsiklik
rajtuk, mint akit olajjal itattak, át-
mozgatja a képzelt határokat:
fitneszritmust ad az örökké száradó
kontúroknak.

A húsdarabok kimarták magukat
a dögevők gyomrából, és felszínre buktak.

A szörny az ágy alatt meghalt, átvette helyét az álom, melyben mozdulatlanságra ébredek és kezd fogyni a levegő.

De rossz. A cseppfolyós pupilla él,
De félsz. Miért vagyok veled megint,
Ha csak te vagy magaddal?

Izmok rövidülnek,
ahogy egymásba csúsznak az
érzékelés rétegei – testem
egy nem észlelhető kiterjedése
vagy.

hiába szeretnék segíteni
a zsírkréta nem jó levesbe
nincs lila nincs zöld

minket az élet is képtelennek szán, majd úgy igazán beleharapok egy már hatéves
süteménybe, úgy hogy gerendaként roppan

remeg a térdünk összevissza
most ütnek le, jaj, mi van
a semmiben?

Az utolsó cigarettádat szívod el ebben az országban,
A hétköznapok szürke füstjét kilélegzed a szabad ég felé.

most itt állunk bent kékülő bőrrel
oldalt a székhalmaz a kislányra gondolunk
nincsenek barátai csak a nővére aki leszarja
és az anyja aki szintén