Címke Deákpoézis 2015

késő esti busz cigiszag és hamis diákigazolványok mellettem eperbor — literes műanyagflakon — rajta hüvelykujj alakú hiányod

fénycsóvák, egymásba ölelkező autók sora. ez is addig tiszta, amíg nem beszél, csak a cigifüst, a vágóhíd melege. apára várok, mocskos éjszakák jönnek, anyára várok, lépcsőházban vacogok, a levegőben arzén, túlélem, még azért is. tiszteld a fára kötött tetemet, a tied.

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz: elég gyorsan, csak úgy magától. Öt éve lehetett ez. Akkor apám nem élt már velünk. Egyszer csak ott állt a medence mellett.

még akkor sem izgatott amit mond mikor felhagyott a kakaós csigákkal és pogácsára váltott (intő jel volt pedig) és már sírva könyörgött hogy akkor inkább legyen egy zenész

elaludt hajjal indulsz el egy alkalmi otthonról, délebben van, de a szél miatt kurva hideg, szádon hirtelen kibújt minden benned lappangó szörny, leginkább valaki más ujjaival nyomnád vissza.

épp indultam loholtam nappal nyugatra ünnepízű múltak voltak a mélybarna szelvények most már — mondják — csomós kemény moníliás életfák öle estére oda a határig érni abból a fájdalmat kiharapni

Ahogy falaidhoz közeledek, úgy tűnnek egyre nagyobbnak. Ez természetes, gondolom. A perspektíva egy vonal, előre-hátra mozgok rajta, de a távlat ugyanakkora marad. Arcod még csak egy pont.

A lakás látszólag tiszta. Csak a falak mögött sistereg a kosz Csak az arcok mögött lüktet zsírosan és forrón a harag és a bánat mélyen, vakon mosolyognak megszokásból.

Most csak állunk ostobán és nézzük egymást. Előttünk harminc kilóvá esett csend egy húgyfoltos lepedőn.