A villamosmegállóban találkozunk az első vonat előtt. Lídián letépett ujjú póló, valami filmsztár, akit nem ismerek, fekete farmer. Péter a zsebkendőjét az ingzsebébe tűri, amikor kezet nyújt, hogy köszönjön, elég bunkó vagy, mondom, taknyos kézzel kezet nyújtani. Szabadkozik, Lídia meg összeszorítja a száját, pedig igazából jóban vagyok Péterrel, csak mégis. Nem tudom megállni, egyszerűen muszáj szekálnom egy kicsit, mielőtt vele is kedves leszek. Lídiával alapból kedves tudok lenni, dehát ez nem kérdés.
Anya csalódott bennem, nem is kellett mondania. Láttam a szemeiben, hogy már megint nem sikerült, már megint nem az a gyerek voltam, akit szeretni tudna, akire büszke lehetne. Sosem olyan, mint a szomszéd Evelinje, aki bezzeg mindig szép ruhában járt, illedelmes volt, kitűnő tanuló és még hegedülni is tudott.
Az éjszaka forgatagában állok a körúti épület kapuja előtt. A Duna felől puha szellő suhan felém. Egy pillanatra megáll mellettem, levegőből formált ujjaival megérinti arcom bőrét, majd továbbáll. Ideges vagyok… Nehezemre esik most megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Ilyenkor úgy érzem, minden szem rám szegeződik, és azt lesik, mit és miért teszek… s főképpen, hogy kivel…
A felvonulási útvonal városolvasati szempontú elemzése rávilágít az esemény és az általa használt tér kapcsolatára, azaz az előbbi miként aktualizálja, hasznosítja az utóbbi jellegzetességeit és vice versa: a helyszín miként hat az eseményre. Az Andrássy út és a Hősök tere számos esemény ún. presztízsértékét emelte az évtizedek során, központi fekvése és kulturális jelentősége révén e terület egyike Budapest legkedveltebb tömegrendezvény-helyszíneinek (pl. Fischer Iván és a Fesztiválzenekar hagyományos rendezvényei, amelyek közül a 2015-ös a toleranciáért szállt síkra).