Kategória Próza

Talált tárgyak

A papíron egymás mellé kerülő két betű két párhuzamos, egymás mellett haladó, egymással sosem érintkező tartomány része. Miért kerülnek egymás mellé, ha sosem érintkeznek?

Tigris-Sárkány

A jojó egy igen népszerű, alapvetően olcsó és egyszerű játék. Két, többnyire fából, esetleg fémből vagy műanyagból készült korongot egy tengely köt össze, amelyre egy vékony zsineget tekernek. A zsineg szabad végén az ujjunkra húzható hurok van.

Őszi szimultán

Az emlékek nem következetesek, csapongó a képzetkapcsolatuk. Efféle járt az eszében, mikor a félórás ebédszünet után a hivatalába igyekezett. Fogalma se volt róla, miért tolakodnak belé ilyen gondolatfoszlányok. Ám egye a fene. Sietett. Csapkodta arcát az eső, a vállát és egyáltalán: akárha verdesné a lépteit is, olyan erővel és szomorúsággal, amelytől akkor is ázott volna a betegségig, ha nem szalad végig a ködös utcákon, elnehezülve az ebédtől, állott ízekkel a szájában.

„Amit tettem, csak rám tartozik”

Ragacsos, fehér vérem hullott a falépcsőre, a korlátra, a kocsma kövére, az utca havas sarára. Nyomot hagytam. Holnap az Isten házába visznek, agyő élet, jön az Hôtel Dieu, de ott nem lesz orgonaszó, sem kristályos hangú angelusz, csak vastag falak, külön zárka. Abszintot, könyvet, tollat, ecsetet nem kapok, kilátás nincs, cellámon nem lesz ablak. Nem zenélnek már a kabócák, de jobb is, ha a hímek hallgatnak. Een oarige… furcsa kisfiú. Van bennem valami, de mégis, mi? Nem gyűjtök többé madárfészket. Nem lesem meg a nőstényt, mikor száll ki a mély lyukból, nem kotrom ki, taposom szét a tojásokat, nem viszem magammal a még langyos gazcsomót, hogy melegítse testemet.

Meghalni olyan

A legfelső emeleten, a bőrosztályon kezelnek hónapok óta. Szemben velünk az elmebetegek folyosója. Rémülettel töltenek el az onnan kiszűrődő hírek és hangok. Menekülök a nyolcadikról, amikor csak tehetem. Segítek például a liftes néninek. Rosszul vagyok, sajnos, a folytonos liftezéstől, az ágyamat telehányom paradicsomlevessel. A doktor bácsi haragszik rám, a további segítést megtiltja.

Változások

A következő lakó a Tépő. Ő is egy zsákot vonszol, elfogadja a segítségem. A Tépő a gondnok a házban. Itt gyakran elromlanak a dolgok, bejáratos a lakásokba. Börtönben is volt, ezért a lakók mindig mögötte állnak, amikor szerel, viszont szeretik, hogy keveset beszél, és nem érdekli, milyen a bútorzat másoknál. Ő is a tévé előtt ülve gondolkodik, közben sört iszik és a melegítőjén a csíkokat nézi. Ilyenkor szeret sötétben lenni, teljesen kizárni a fényeket az éjszakából. Néha én is mellette ülök, például amikor a férjem reggelig a munkahelyén marad. Átmegy rajtunk a tévé villódzása, így beszélgetünk. Nappal gyakran jön fel a lakásba, hiszen sokszor kell megjavítani, ami elromlott. Üveges sört iszunk, az éjszakai beszélgetést próbáljuk meg kimondani, időről meg hibákról beszélünk, minél többet, annál rosszabbul. A férjem nem szereti a Tépőt, de ez nem meglepő, mert a férjem senkit sem szeret a lakók közül. Egyszer az egyikük, egy angolkóros idióta, egy kilinccsel a férjemre támadt, de ez a lakó azóta már meghalt, a többiek pedig nem ennyire elszántak. A Tépőt sem szeretik a börtön miatt, és azt hiszem, engem sem szeretnek. A vakondék mindig az odújukba menekülnek, amikor meglátnak, és gyakran rendezik úgy a lábtörlőket, hogy az ember elessen bennük.

Bohnsohn

Johann Seemandl, a Pápaszemes egy nappal a doktorrá avatási ünnepség előtt kapja meg a borítékot, amiben a mágneses magrezonancia-hullámok segítségével készített fényképfelvételek lapulnak. Egy müncheni postán veszi át, expressz és ajánlva adták fel Budapesten. A fotókon emberi agyak látszanak, a képek sarkában jórészt latinul kitöltött adathasáb, a következő tartalommal: Név: kisatírozva. Nem: férfi. Születési idő: 1968. 06. 11. Születési hely: Berlin. Vércsoport: A–Rh. pozitív. Vizsgálat oka: hullámzó, részleges afáziára utaló tünetek. Vizsgálati diagnosztika: a bal halántéklebenyen található, 3,45 cm. átmérőjű, enyhén tojásdad alakú elváltozás.

Mária nem bírja a meleget

Izzadtan ült az ágy szélén, erre ébredt hajnalban Andi. Odakint mentőautó robogott egyik irányból a másikba, és a szirénázást hallva gyorsan lekopogta az éjjeliszekrényen, hogy a családjával történt valami rossz. Forró volt a szoba, a reluxa résein vörös színű fény tört be. Pólót cserélt, körbejárta a lakást, megnézte a gyerekek üres ágyacskáit, megszagolta a férje fürdőköpenyét. Azt mondta magának, örül, hogy csak holnap jönnek vissza. Az előszobai tükör előtt elhaladva a tükörképére kacsintott.

Plasztik blazírt

Felőlem nézve jobbra ül. Unatkozik, amire hamar ráismerni, ilyenkor unos-örömest adja magát; úgymond affektál. Belevedlik egyes szerepekbe, még nem dőlt el, most éppen mifélébe. A hüllő imént hántotta le előző bőrét, ha úgy tetszik, a szó egyenes értelmében, de most már látom, unatkozó lányt csinál, olyast, aki öt perce felvágta egy borotvával magát, diagnosztice a bal Achilles-inát, azt játssza, hogy agonizál. Abból tudom mindjár’, hogy nem valólag, amiért illatos, mint egy pipacs mellett a szappan, máskülönben bűzlik, hogy csak az ottfelejtett szennyes a por alatt. Ha saját megnyilatkozásával élek, azt mondanám, depressziós, szakszóval ripacs.