Kategória Próza

Vörös

Ezeket a nőket távolítsa el valaki a fejemből. Ezt üvöltöttem bele a víztükör felett gomolygó ködbe azon a reggelen. Vártam, hogy előbukkanjon valaki, és úgy szakítsa ki az orromon keresztül őket, ahogyan az árvizet tépi ki az álmodóból az ébredés.

Nincs bocsánat

Hangtalan, csendes a ház. Most veszem csak észre — ahogy egyedül állok a gyerekszobában az emeleten —, hogy része vagyok a hangtalanságnak, összpontosítok, várom, hogy megtörje valami a csendet. Zörejeket, hangokat kellene hallani egy ilyen régi épületben, de nem hallok semmit. Csak magamat hallom és a szobát látom, és igyekszem nyugodtan lélegezni, nem kapkodni a levegőt, ahogy a testem kívánná.

Az ördög születésnapja

Valami történt apa fejével. Nekem így magyarázták: elpattant odabent egy vékony húr. Úgy képzeltem el, mint egyfajta horgászzsineget. Azzal már volt dolgom. A foszladozó fenekezőzsineg elszakad, amikor a hatalmas hal ráharap, majd hirtelen rájön, hogy ostobaság volna felúszni és meghalni, ehelyett inkább életben marad odalent a mélyben. És ilyenkor szokott a zsineg elpattanni. Igen, egy hatalmas halat képzeltem el apa fejében; egy tőkehalat, az állkapcsában zsinegvégen lógó horoggal. Szabadon úszkálva.

„Egy munkanap odalent”

— Na, milyen volt a látogatás? — kérdezte Aliz. Mira korán reggel ment be dolgozni, mire Aliz is beért, már javában írta a cikket. — Mindjárt meglátod, húsz perc, és elkészülök — nézett fel a számítógéptől. — Rendben!

Eurogénzóna

Ő, a fiú megpillant egy alakot, aki pálmafás bermudanadrágot visel, kisportolt testalkatú, szőrös mellű, és szélesen mosolyog az apjára. Kora meghatározhatatlan, vagy ha mégsem, akkor harmincegynehány, de mint a fiút apja később tájékoztatni fogja, már ezredesi rangban van a Német Szövetségi Haderő egyik legkülönlegesebb egységénél. S most az a harci feladat vár rá, hogy narancsültetvényeket vásároljon Görögországban. Apja egykori kollégájának a fia, mint hamar kiderül. A harci feladat persze csak képletesen értendő. Közös befektetésként az ezredes úrral tizenkét hektár fiatal és remek terméshozamú narancsültetvényt kívánnak megvásárolni a napokban, kezd ekkor mesébe az Utazónagykövet. A beruházás minden bizonnyal megtérül, mert a múzsák és az ánizslikőr szigetei hamarosan uniós gyarmatok lesznek, ami után az ingatlanár-emelkedés garantáltan be fog következni, cirka négyszáz százalékos haszon, így festi tovább a várhatóan sikeres ügymenetet a hófehér (porcelán) vigyorú ezredes.

Csigák

Elsőként egy egyszobás lakást nézünk meg a belváros egyik mellékutcájában, a keleti városrészben. Hátul az udvaron hintaállvány, körülötte fák, azt hiszem, rálátni a közeli parkra. Egy évre adják ki, de a szerződés meghosszabbítható. Később talán sikerül nagyobb lakásra cserélnie. Ha a helyzet megváltozik. Ezt mondtam a telefonban, amikor megbeszéltük, hol találkozunk.

Ringass el daloddal

Ma fog anyám meghalni. Augusztus utolsó napján. Ugyanazon a napon, mint Diana. Csak Diana óránként száz kilométeres sebességgel halt meg. Anyám meg végtelenül lassan hal meg.

Adél

Furcsa egy ősz volt, szeptemberben még végig strandidő, októberben meg néha már havazott. Ezen az őszön nemcsak az időjárás, de Palotai Csanád sem találta a helyét. Júliusban lett negyvenéves, a felesége meglepetéspartit rendezett, kibérelte az egész Rózsadomb éttermet. Csanád kiválóan érezte magát, hajnalig bulizott a vendégekkel, a legtöbbje családtag vagy kolléga volt. A problémák csak a születésnap után jöttek. Kedvetlen, álmos, szomorkás lett, öregnek érezte magát, használtnak, lassúnak és feleslegesnek. Pedig a felesége, a gyermekei és a szülei mind ugyanúgy szerették és számítottak rá, mint azelőtt. Csanád szoftvermérnökként működött egy holland multinál, ő tartotta el az egész családot, saját magán kívül még öt embert, ezen kívül az apósáékat is támogatta anyagilag.

Az irodaközpont

A külső ajtó után a belső ajtónál is megvártuk a berregő hangot. Az ajtó kinyílt, bejutottunk az irodaközpontba. Több százan dolgoznak itt, mindenki a maga munkaállomásán. Egy helyiségre tíz állomás jut, és a helyiségeket üvegfalak választják el egymástól. Keskeny folyosók keresztezik az épületet csillag alakban, s a középpontban metszik egymást. Az épületből négy irányba vezet út, a két fő folyosó végén található kiléptető ajtós átjáróknál. Az egyik oldalon, ahol beléptünk, a belső udvar található, ez a tulajdonképpeni kijárat. Szemben vele, a főfolyosó túlsó oldalán van a kantin, itt ebédelnek a dolgozók. Tízes csoportokban, munkahelyiségenként mennek enni, a csoportok ötpercenként indulnak. Amint az egyik csoport tagjai elfoglalják a helyüket az asztaloknál, indulhat a következő csoport. A másik főfolyosó egyik végénél a hálókörzetekbe lehet átmenni, ugyanígy tízes csoportokban, a másik végénél pedig a könyvtárba. A középpontban található a felügyelői állomás. Az épület nagyon világos, ez megkönnyíti a munkát, de a munkatársak nem láthatnak ki, ugyanis a falaknak csak a tető alatti felső harmada készült üvegből, illetve a tető felső része is.

Törzsvendéget temettek

Egy törzsvendéget temettünk, mondta a kocsmáros, de közben rám se nézett, törölgette tovább a söntéspultot narancssárga mikroszálas rongyával, mintha elejét akarná venni minden további kérdésnek, vagy, és ezt utána is sokkal valószínűbbnek éreztem, most meg, ahogy az egész jelenetre visszagondolok, már szinte biztos vagyok benne, egyszerűen nem akarta mutatni előttem a megrendülését, pedig senki nem volt még a kocsmában, kilenc óra alig múlt, én voltam az első vendég, jószerivel az orrom előtt nyitotta ki az utcai kaput, és álmos szemekkel maga elé tuszkolt, intett, hogy menjek csak, aztán láttam, hogy bent nincs még senki, még be sincs gyújtva a kályhába.