ne rohanj. várj meg az utcasarkon,
csak hadd szedjem össze azokat, amiket
elgurítottál még a nyáron. várj meg
az utcasarkon, hadd adjam át az üzenetedet
nekik, hogy ne keressenek többet, mert
nem állsz már a buszmegállóban, pont
a nagygöncöl alatt. messzire mentél...
A Deákpoézis első helyezettjének verse.
a hadtörténetiben esett meg velem
sápkóros vitrinek között
hogy körbekorzóztak az egyenruhák
-ingek és -öltönyök
anyámmal voltam aki lemaradt
nem sokkal egy teremmel
apróság kötötte figyelmét
le rólam aki mentem
előre vagy hátra az időben
habár ez jelentéktelen
de végeredményként
a jelenbe érkeztem meg
A Deákpoézis második helyezettjének pályamunkáiból.
a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.
A Deákpoézisen első díjas pályázat verseiből (II.)
Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak a jóságot elemeztem.
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.
Aztán jön a házad, a kutyád, a családod.
Most viszont még nem tudom elkülöníteni,
hogy miért sírok.
A Deákpoézis pályázaton harmadik helyezést elért versekből.
Az asztalodon rend lakik, szívem.
Mint egy naptárban, elválasztva a hetek, az órák.
A pontosságod híre New Yorkig elér.
A pisszenést megtiltod nekem, ha dolgozol.
A morzsa is elfut előled a klaviatúrán.
Olyan vagy, mint a negatív logaritmus.
Nélkülözhetően badar. De kunszt.
Vers a Deákpozéisen második helyezést elnyerő pályamunkából.
részegnek kéne lenni talán, és akkor nem így kanyarogna az utcánk fölött feszülő tejút. felhasítják az utolsó ház kéményébe akadt csillagok, és ugyan nem reped, de bal és jobb lábam között felnyílik az aszfalt, üveggolyó pereg, hogy az égből, vagy belőlem hullik, és én fogyok el egészen ezen a jelentéktelen, és túlsötét estén, azt nem tudom. de egyszerre pattan, mennydörög az összes, ha lenne lelkem, biztos az remegne meg most, nem a gyomrom.
A Deákpoézis 2013 pályázat első díjasának verse.
Még szokatlan, fulladással küszködő, visítással elegy, rekedt nyivogás rontott rám a ház másik, vízszinten nyugvó oldaláról. A bejárati ajtó előtti kicsiny tornácra csörtettem. Három lépcsőfokkal alant, közepén az udvarnak, tűző napon egy macska. Mikor észrevett, még hangosabban hallatta fülsértő hangját. Ekképpen esengett.
...valamicske egy dalmát sziget éppeni világából – I. rész.
írtam egy verset gondolatban,
de reggelre nem maradt más,
csak egy asztal.
Hiába próbáltam visszaidézni
képeket és szavakat:
szoba nőtt az asztal köré,
ablakok, és egy másik Nap fénye
nálam is erőszakosabbnak bizonyult
— ragyogott.
A smároló gyilkos unatkozik, micsoda cím, el voltam ragadtatva. Amikor olvastam, szinte semmit nem tudtam Hazairól, csak ezt a gyilkost. Aztán bemutatták, babzsákon ült, inkább feküdt, félkönyékre emelkedett, hogy kezet foghassunk, és rögtön visszadőlt. Nézett tovább fölfelé a plafonon túl. Lányosan szelíd kék szeme volt, folyton igazított a haján, betűri a füle mögé, kisöpri a szeméből, előre húzza. Hallgat, néha becsukja a szemét, valaki felolvas, Műhely kör, mindenki sorban, mindenkinek azt mondja, jó lesz, ebben van valami, mosolyog, és babrálni kezd egy hajszállal. Nekem meg eszembe jut a gyilkosból egy mondat, tessék, itt van élőben, én pedig még a befejezetlen vagy elrontott műveknek is tudok örülni, ha van bennük egy pici olyasmi, ami nincs másutt.
Emlékezés Hazai Attilára.
Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Dunajcsik Mátyás verse .