Kategória Medvészet

A tisztelet fogalma sok mindenhez kapcsolódhat, tiszteletet sok minden kiválthat. Minden olyasmi, ami tiszteletreméltó. Teljesítmény, elsősorban. Tudományos, művészeti, sportbeli. Magatartás, viselkedés. Életforma. Kor, tudás, tapasztalat. Amiről azt mondjuk, tiszteletreméltó, tiszteletet parancsoló, az valójában olyasmi, ami önkéntelenül kiváltja belőlünk a tisztelet érzését. De ami tiszteletet parancsol, annak nincs szüksége arra, hogy tiszteljék: önmagában áll, önmagában való értékkel bír. Azt, hogy valamit, valakit tiszteljenek, nem lehet megparancsolni.

Óbuda. Laktam ott, megszerettem. Most csak átutazom, hazafelé, Piliscsaba felé. Török félhold a faluház fölött. Aki nem tudná: az a kilométer hosszú panel, amivel szembe találja magát az ember, ha lehajt az Árpád hídról a Vörösvári útra. Egyszer kíváncsiságból megszámoltam a lépcsőházakat és a lakásokat. Tényleg ezer lakás. Négy-ötezer ember lakhatja. Jó néhány jegyzett település van a Kárpát-medencében, amelyet jóval kevesebben laknak. Faluház. Igen. Elnézem, míg csöndesen morog alattam a busz, befogadva a kiutazókat.

A túl jól ismert félelemmel ébredtem. Először nem is tudtam, mi van, csak még aludni akartam egy kicsit. Kimentem vécére, és visszabújtam, noha 20 perc múlva már kelni kellett volna. Azt már tudom, ha ilyenkor visszafekszem, az legalább egy óra. Most másfél óra lett, mire újra megébredtem. Aztán csak hevertem tovább, hol elaludtam, hol fel-felriadtam. Aztán a feszültség végképp tűrhetetlenné vált, és kimentem vécére megint. Előbb kinyitottam az ablakot. Ez jó. Összegörnyedtem, és végiggondoltam, hol hibáztam el. Igen.

Két dolog fontos nekünk: a történetek és a halhatatlanság. Mindkét igényünket kielégítik a sorozatok: oksági történetek, mindennek oka, célja és eredménye van, ugyanakkor nem érnek véget soha, és ezzel a halhatatlanság megnyugtató érzetét keltik bennünk.

„Míg 2007-ben 68, idén már csak 60 százalékuk (a magyaroknak) utasította el őket (a pirézeket).” Pirézek nincsenek. Ez régóta tudható, ha az ember figyelemmel kíséri ezeket a kutatásokat. Vajon hányan kerülnek be a mintába azok közül, akik tudják, hogy pirézek nincsenek? Én például kifejezetten gyanakodnék arra, aki úgy próbálna a bizalmamba férkőzni, hogy azt állítja: ő piréz.

ha te lennél az isten, ezt az egyszerű jelenetet, hogyan, ami mindennapos, a városban mész és jön a szórólapos, mit teszel, gondolhatsz arra, mi ez az egész, és elveszed a szórólapot, mert tudod, hogy akkor mehet haza, ha mindet elosztogatta, és neked végül is mindegy, neki meg segítesz, és jóérzés tölt el, mert neked ugyan semmire, de neki meg jót tettél, úgy segítettél, és lettél jó ember, hogy semmibe nem került, de gondolhatsz a megbízójára is, mert téged ugyan nem érdekel a szórólap, miért is érdekelne, de a megbízó azt szeretné, ha azokhoz jutna el, akiknek szól, a célcsoporthoz, akik venni és nyerni akarnak, és akiket te most megfosztottál, akkor kit fogsz támogatni, elveszed, vagy sem, hát persze hogy nem így működik, mert valójában leszarod a szórólapost is meg a megbízóját is, a célcsoportot meg végképp, és aszerint reagálsz, hogy felbosszantottak vagy ellazítottak, engedékeny vagy-e vagy sem, mennyire sietsz, és így tovább, és a tulajdonos is lehet, hogy csak pénzt mos, és mindegy neki, és a szórólapos is lehet, megkereste már a kanna borát, vagy a maffia fizeti, a csonkolt kezű gyerekével és és és megtorpansz és lefagysz, elveszed vagy elfordulsz, végül úgyis továbbmész te is az isten

Születésünk roppant nagy változás — de még mindig nem nekünk. Hihetővé, láthatóvá válik az a csoda, amely ott formálódott már hosszú hónapok óta, és most végre nemcsak anyánknak, de apánknak is akad tennivalója, részt vehet,sőt részt is kell vennie abban a változásban, amiről eddig csak közvetve értesült, amiben részt nem vehetett, követni képtelen volt, nem utolsósorban a születésre való várakozása miatt, és nem utolsó sorban amiatt, amit ez a változás számára közvetlenül jelentett a párjával való viszony változása miatt. Pedig változás: valami lesz, ami nem volt, valami nem lesz, ami volt, valaki lesz, aki nem volt, valaki nem lesz, aki volt. Ezek a változások. Sok változás zajlik egyszerre, összeszámlálhatatlanul sok, de egy nap alatt mindig csak egynapnyi.

Egy nap alatt csak egynapnyi változás történhet. Egynapnyi változás viszont mindenképpen történik. A dolgok változnak, az emberek is változnak. A változás hol látványosabb, hol kevésbé az. Nagy, hirtelen, látványos változásokra odafigyelünk, megjegyezzük és változásnak nevezzük őket. Az apró, napról napra, óráról órára történő, szüntelen változásra nem fordítunk figyelmet, és változatlanságnak, állandóságnak gondoljuk — nem nevezzük annak, mert az már minimális odafigyeléssel járna.

A seregben (Magyar Néphadsereg, –1990), az előfelvett egyetemistákkal (táposok) szemben folyamatosan kisebbségi komplexussal küzdő tisztek egyik kedvenc szava volt ez: „kulturáltan”. Ez a szó vonatkozott arra, hogy ha bebaszol, mint a disznó, árokba hugyozol, de nem fordulsz bele és össze sem hányod magad, hanem csak a kukát, az üti (Ügyeletes Tiszt) félrenéz, mikor visszaérsz a laktanyába, tehát nem csukat le, valahogy bejutsz a hálókörletbe, és életben maradsz ébresztőig, nos, akkor valószínűleg kulturáltan szórakoztál. De ezt a szót használták akkor is, amikor azt kérdezted, hogyan díszítsed föl a klubhelyiséget a tíz méter piros szalaggal, a két zászlóval és egy rozsdás táblával, amely a hatvanas évekből maradt a raktárban, és arra buzdított, hogy sose feledkezzünk meg a kellő óvatosságról (éberségről?), de hogy mivel kapcsolatban, arra már nem emlékszem. Esetleg hozzátették másik kedvenc szavukat, ha nyomatékot akartak adni mondandójuknak: „értelemszerűen”. Akkor is így tettek, amikor az erdőben kellett több száz méter hosszan kábeleket kihúzni fák, bokrok között nyilván (erdőben, ugye), és szerették volna, ha 90 fokos szögek dominálnak a kábel irányváltásainál.

az anyai nagyapám, Grigorij Nyemcov, orosz hadifogoly, 1917, született Krasznojarszk, 1887, és a múlt ősszel is eltűnődtem a sírnál, amikor mindenszentek előtt egy nappal ott álltam a tiszaföldvári temetőben, eltűnődtem azon, hogy az van a sírjára írva, hogy Nyemkó György, hogy ötezerhétszáz kilométerre onnan, ahol született, az üveghegyen túlról jött, mint a mesebeli királyfi, és hogy vajon mit szólna ehhez, hogy mesebeli királyfi, meg hogy egy olyan nyelven van a fejfájára írva a neve, amiről élete első harminc évében azt sem tudta, hogy létezik, és akkor arra gondoltam, hogy talán mégis jól van ez így, mert hogy arra a fejfára még az is oda van írva, hogy Nyemkó Györgyné, Bucsai Rozália