Kategória Színház

Erdélyi élet/kép

Hatalmas, aranykeretes, szobabelsőt ábrázoló festmény foglalja el a színpadot. Egyik oldalán tekintélyes méretű szarvasagancs látható, felette Welcome to Transylvania felirattal. A kép jobb felére kanapét festettek, rajta középkorú férfi ül, mögötte hasonló korú, mosolygós tekintetű asszony. Az idill valóban festménybe illő, de túl szép ahhoz, hogy sokáig tartson. Amint a színpad oldalán elhelyezkedő három zenész játszani kezd, a festmény középen elválik, és lassan feltárul mindaz, ami mögötte van. Első pillantásra ugyanaz a szoba látszik, némileg mégis más. Rejtvényújságok feladványaihoz hasonlóan a lényeg a Bányavakság esetében is a festmény és a mögötte lévő, azonosnak tűnő, de mégis fontos változásokat mutató kép között rejlik. Az előadás haladtával egyre mélyebbre látunk a festmény mögött rejlő világba anélkül, hogy egy pillanatra is elhagynánk a díszletként szolgáló nappalit.

Nincs most garancia ezen a pályán

Jóval nagyobb felelősséget érzek, amióta a társulatom létezik. Egyfelől nagyszerű dolog, hogy van egy bázis, biztonságot jelent, hogy ott vannak a saját embereim, hiszen ez volt az álmom, másrészt mindez nyomasztó és szorongató is tud lenni, ugyanis nem egyszerű feladat megteremteni azt a financiális hátteret, amely a működésünkhöz szükséges. Így egyéni alkotóként jóval kevésbé vagyok már szabad, más felkérések zömét elutasítom, nincs akkora mozgásterem, mert a társulat lett számomra az első.

Az apró elmozdulások nagy varázsa

"Táncolni is elég későn kezdtem. Versenyszerűen szertornáztam, és amikor tizennégy éves koromban abbahagytam, felmerült bennem az igény, hogy továbbra is szeretnék mozogni. Így jutottam el végül a tánchoz. A nyolcvanas évek közepéről beszélünk, amikor még Magyarországon tiltották a kortárs tánc tanítását, mint valami nyugati ármányt, így csak különféle titkos csatornákon keresztül lehetett megismerkedni vele. Jeszenszky Endre, a korszak egyik meghatározó mestere többek között az ifjú Berger Gyulával létrehozott egy iskolát Akrobatikus Revütáncosképző fedőnév alatt. Az akkori rezsim ugyanis elfogadta, hogy a klasszikus balett és a néptánc mellett a szórakoztatóipar számára is képeznek táncosokat. Jeszenszkyék valójában modern tánciskolát működtettek — oda nyertem felvételt tizenhat éves koromban —, ahol nagyon intenzív képzés folyt, hiszen napi három-négy órát tartottak nekünk a hét hat napján."