Régóta foglakoztat az, ami nincs a képen, ami nem látható, de jelenlevő. Az eltűnt hiány. Posztmodern eklektika. A galatinai freskók parafrázisai, középkori elemek átvétele, a perspektíva mindenhatóságának megkérdőjelezése, a formák kitakarása és elhagyása stb. Néhány konkrét példa. A Vatikáni Múzeumban látható néhány olyan, régi, szélein szakadt vászon, amelyen úgy tűnik, hogy nincsen semmi. Üveg alatt, előtte elhúzható függöny. Valaminek nyilván lennie kell rajta, valami dereng is. Ehhez hasonlót az orvietoi múzeumban látunk, a fehérre alapozott fatáblákról is lekopott már a kép. A nyomai mégis gyönyörűek. Az eltűnt kép hiánya magával ragadó, jelenléte még láthatatlanságában is olyan erős, hogy nem véletlen a kiállítása.
Képgaléria
Képzeljük el, hogy megfordul a világ, és helyet cserélnek benne azok az elemek, amelyek hatással vannak azokra, amelyekre hatással vannak. Képzeljük el, hogy valamilyen más evolúciós féreglyukon keresztül a természetnek van nagyobb, mérvadóbb és látványosabb hatása. Hogy most nem az antropocén korszakunkat éljük mi és ez a gyönyörű bolygó együtt, hanem azt, amelyikben a természet, annak minden jelensége és lakója hagyott nyomot azon és összeolvadt azzal, amit embernek nevezünk. Kis Róka Csaba legújabb munkái pedig ezeknek az embereknek, embermaradványoknak, -foszlányoknak, -részleteknek és -szerűségeknek a természetes környezetükben megörökített portréfestményei.
Megjelentek a Műút 2017059-es számában
A tavaly Mazsaroff-díjban részesített miskolci grafikusművész, Horváth Kinga kiállítását láthattuk a Miskolci Galériában 2016. január 21-től március 19-ig, elsősorban tusrajzokat és néhány míves aquatintát, valamint pár fotót és akvarellt is. Noha a Látható és láthatatlan című tárlaton a fókusz a rajzokra irányult, munkássága továbbra is több területet ölel fel. A művész nem kalandozik el a divatos irányzatok világába, nem oly módon akar „korszerű” lenni, hogy feltétlenül korunk modern technikai lehetőségeiben és megformálási módjaiban keresi az új, újszerű lehetőségét. „Valami belső igényesség konok kényszere a rajzolás és a sokszorosított grafika tisztes hagyományai mellett tartják” — mondhatjuk Dobrik Istvánnal. Nem mindennapi munkák az övéi, bár látszólag az egyszerűség jellemzi őket.
Grafikai lapjaimon, rajzaimon, fotóimon — lassan két évtizede — létező, vagy mára már csak létezett kapuk, lépcsők, kőfallal határolt utak, sajátos történetű és atmoszférájú terek, természeti képződmények jelennek meg eredeti környezetükből kiragadva, a kifejezés érdekében leegyszerűsítve, hogy a jelképek világába vezetve személyes gondolatok, érzések közvetítőivé válhassanak. Olykor tudatosan keresett, olykor pedig véletlenül megpillantott téri szituációk, motívumok ezek, amelyek önálló múlttal, kulturális vonatkozással, közeggel rendelkeznek. Szeretném, ha mindebből számos vonást megőrizve, a rézlemezbe maratott felületek változatossága és a papírra közvetlenül húzott vonal tiszta dinamikája által munkáim révén barangolásra, felfedezésre, elmélkedésre, döntések meghozatalára késztetnének és mesélnének az emberről, életének állomásairól, környezetéhez való viszonyáról, valamint beszélnének felelősségéről.
Rakd össze a saját világod, ennyiből. Hogy akkor te ki vagy. És ki leszel. Egek! Ki beszél a száddal? Máris ezek a te szavaid is? Ezek rögzülnek? Viszed tovább ezeket a hangsúlyokat? A hangerőt? Amíg világ a világ. És még egy nap. Vagy találsz jobb szavakat, legalább is pontosabbakat ebben az otthonosságban való elveszettségedre? Ha legalább magadnak fogalmaznál, ha legalább magadnak részleteznéd a magány unalmát, a változatlanságot szétfeszíteni igyekvő szorongást. Ha tudnád, hogy ez a nevük az érzéseknek.
Amedeo Modigliani Fekvő akt című műve 170 millió dollár (nagyjából 47 356 050 000 forint) értékben kelt el egy 2015 őszén tartott aukción. A kép ezáltal a világ második legdrágább műtárgyaként rangsorolható — jelenleg egyedül Pablo Picasso Algériai nők című képe bír nagyobb értékkel a piacon. A Fekvő akt elképesztő sikere mégsem az ára miatt vált hírhedtté a nemzetközi sajtóban. A Bloomsberg hírügynökség az aukció élő közvetítésében ugyanis kicenzúrázta a Modigliani-kép eladását tartalmazó részt. A műsor szerkesztőinek érvelése szerint ugyanis az 1919-ben készített, fedetlen női testet ábrázoló mű „túlzottan buja” — írja Katherine Brooks a The Huffington Post honlapján.
Rengeteg hatás ért. A legnagyobb áttörés nyilván az volt, amikor Pestre kerültem, és akkor ebből a perspektívából kicsit sokkolóbban és sokkal határozottabban is lehetett látni ezt a provinciajelleget, amit Miskolcon láttam. Aztán később persze megtapasztaltam, hogy ez a provinciaszerűség azért megvan Budapestben is. A mai napig. Ahogy Magyarország is egyfajta provinciája ennek a világnak. A kérdés csak az, hogy milyen léptékben vizsgáljuk ezt a történetet.
Képek, melyeken absztrakt terekben láthatóak az odafestett alakok: éles, földöntúli fénybe burkoltak; titokzatos figurák; valamit csinálnak, de az meghatározhatatlan. Képek, amelyeken minden idegen, pedig ismerős elemekből áll. A Szűcs Attila-képek kietlen tájai ezek, ahol a figurák az őket körülvevő éteri fény révén kapják meg jelentőségüket, s hatnak szuggesztív erővel a nézőre. Szűcs korai munkásságától meghatározó motívuma festészetének a fény.
