Kategória Képzőművészet

Én 14 éves koromig majdnem kizárólag csak népmeséket olvastam. Ott minden nagyon letisztult volt: ott volt a Jó és a Rossz, ez egy tiszta ügy. Utána jött 2-3 köztes könyv, majd bele is ugrottam az egzisztencializmusba. Most néha azt érzékelem, hogy valójában nem jutottam túl azon, hogy van a Jó meg a Rossz, és kész. Én idealista módon egy tágas, boldog életet vizualizáltam magamnak. Elgondoltam, hogy ezért meg kell dolgoznom, le kell küzdeni sok akadályt, de a végén egy tágas világ vár. Boldogan dolgozom, amíg meg nem halok. Most meg minden ponton azt tapasztalom, hogy a világ nem tágas, és a benne lévő emberek is össze vannak húzódva teljesen. Ez a tágasságba vetett hitnek a feladása furcsa módon a munkáimmal kapcsolatban tudatosodott bennem először. Mert 25 évesen nagyon vágytam rá, hogy nagyszabású helyspecifikus installációkat készítsek, Serra vagy Gormley léptékében. És azt gondoltam, hogy csak a saját félelmeim akadályoznak meg abban, hogy a térben felszabadultan vizualizáljam a gondolataimat. Aztán persze rájöttem, hogy én nem leszek az a művész, aki olyan léptékű installációkat csinál, mint Serra, mert például egyszerűen olyan országban élek, ahol ennek nincs hagyománya, tere, és nincs is rá pénz és kedv és felszabadultság és egyáltalán. Rádöbbentem, hogy ez nem az a hely, ahol ilyeneket készíthetek — ez egy törés volt. Máshogy kezdtem el térrel dolgozni. A dolgokhoz képzelt vagy a dolgokról tudott térrel dolgoztam tovább.

Mózes első könyve az ember teremtését két különböző módon meséli el. Az első változat szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, vagyis kétneműnek és egyidejűleg teremtette meg őket. A második, már erősen patriárkális szellemű változat az ismertebb, e szerint Isten Ádám oldalbordájából teremtette Évát. Sokkal később, már az európai középkor századaiban történt, hogy a hittudósok észrevették az első teremtésváltozat szövegének a csonkaságát, és megpróbálták kiegészíteni a hiányait. Így találtak rá a sumér-babiloni mítoszokból Lil vagy Lilu alakjára, az éjszakai viharos szeleket megtestesítő női/férfi démonra, akiben Ádám első feleségét vélték felfedezni.

Győrffy László művészetére mindig is jellemző volt egyfajta ártatlan közvetlenség. Bizarr és nem ritkán szubverzív képvilágában azonban nem válnak uralkodóvá a komor hangulatok, hiszen azok mögül gyakran átsejlik egyfajta transzhumán kedélyesség. Nem kizárt, hogy Harmony Korine-hoz hasonlóan ő is pusztán annak ábrázolására törekszik, ami az embereknek örömöt okoz, még ha ezen örömszerző tevékenységek itt a groteszk és a bestiális közötti skálán mozognak, és végeredményeiben nem ritkán a reneszánszkori tablókat idéző szadomazochisztikus pandemóniumot adnak is ki.