Kategória Kritika–Esszé

Beszélgetés Werner Schroeterrel

A szenvedélyben van bizonyos szenvedés–gyönyör-vonás, de ez nagyon különbözik attól, amivel a vágyban vagy az úgynevezett szadizmusban és mazochizmusban találkozunk. E nők között nem fedezek föl semmiféle szadista vagy mazochista viszonyt, egy teljesen fölbonthatatlan szenvedés–gyönyör-állapot viszont létezik. Nem két vonás keveredik össze köztük, egy és ugyanazon vonás ez. Mindegyikük nagyon szenved. Nem mondhatjuk, hogy egyik szenvedést okoz a másiknak. A folytonos szenvedésnek a három típusa ez, amelyeket tudatosan vállalnak és akarnak, mert semminemű szükségszerűség nem kényszeríti őket.

Beszélgetések szálló hattyúkról

Margócsy az ezredforduló előtti negyedszázad irodalmi alakulástörténetének újraolvasását szorgalmazó írásában több példát hoz arra, hogy az irodalomtörténet néha furcsa kanyarokat tesz — számos műről saját korában nem vesz ugyan tudomást, visszamenőleg azonban az alakulástörténet alappilléreiként értelmezi őket, sok művet viszont, amelyet egy ideig az irodalomtörténet jelentősnek, sőt akár sarokkőnek tekint, később kiejt kegyeiből és tökéletes olvasatlanságra és olvashatatlanságra ítéli.

Az ürességbe futó lét topográfiája

Az Éles című regényben az ürességgel, a kilátástalansággal, az ok- és célnélküli sivár léttel szembesülhetünk. A figurák egyik napról a másikra élnek (időnként vegetálnak), az iváson, a szexen, alkalomadtán a drogon, a pótszerként, pótcselekvésként szolgáló interneten és Facebookon kívül nincs semmi, ami életüket kitöltené, mindennapi céljaikat determinálná.

„Az élet a legjobb méreg”

Az Éles valóban lehetne a magyar Nullánál is kevesebb, ahogy az egyik könyvheti beharangozó is megjegyzi, habár egy közelebbi összehasonlításban már alighanem a különbségek lennének inkább szembetűnők. Egy bizonyos: mindkét könyv felkínálja egy kultúrkritika szagú generációs regény olvasatát (többek közt azzal a különbséggel, hogy a jellegzetes ellisi felülnézeti iróniának alapvetően kevés nyomát találni Potozky regényében), kérdés azonban, hogy az Éles mennyire kíván valóban az lenni.

Világlások

Az antológia két nagyobb részre tagolódik: az első harmadában zsáner-, fordítás- és újrafordítás-kritikákat olvashatunk, a második részben pedig, a kötet egyik legeredetibb szerkesztői döntésének eredményeként kilenc nyelvterület (angol, spanyol, portugál, német, francia, olasz, orosz, lengyel, horvát) irodalmát vizsgálja könyvenként legalább két-három kritikus.

Nyilas Atilla „Az ékesszólásról” című önéletrajzi nagy töredéke

Egy önéletrajz teljessége mindig relatív, talán a végső leheletig az. Egy ilyen teljességtávlat kedvéért Szabó Lőrinc Az elképzelt halált iktatta be a Tücsökzenébe. S nem zavarta, hogy volt még ideje folytatni is. A most ötvenéves költő, Nyilas Atilla Az ékesszólásról című műve egyelőre „work in progress” és az eddig megjelent fejezetekben a történet előadása még valahol a szerző húszas éveinek az elején tart.

Titkok, bűnök, szerepek

A Papp Sándor Zsigmond-féle történet bármilyen földrajzi-fizikai környezetben meg tudja találni azt az otthonosságot, amit a bérházakban, mert ennek a kulcsa igazából az emberi kisközösségek zárt világa, amely világvégi falvakban, telepeken, vagy éppen iskolai környezetben is tetten érhető. Így aztán a tér, ha nem is mindig ismerős, a — pszichológiai és szociológiai értelemben — kísérleti jellegű terep mindenhol adott.

„Nem holmi vidámpark”

Ami radikálisabbá teszi Grossman regényét műfajtörténeti előzményeinél, az a fantasy rögzült szabályainak a korábbiaknál jóval konkrétabb felidézése, és az ezt illusztráló megannyi szövegközi utalás a műfaj olyan klasszikusaira, mint a Narnia krónikái, A gyűrűk ura és természetesen a Harry Potter. A The New York Times kritikusaként is ismert szerző ezt az olykor tolakodóan reflektált, az elméleti megfontolásokat feltáró beszédmódot alkalmazta A varázslókat megelőző Codex című regényében is azzal a különbséggel, hogy ott a küldetésen (questen) alapuló kalandtörténetek mechanikáját forgatja ki, közös nevezőre hozva a pre-realista lovagregényeket napjaink videójátékaival.

Ha lenne egy kiadóm

Vallasek Júliának, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Újságírás Tanszéke oktatójának tudományos tevékenysége eddig főképp magyar nyelvű irodalomra koncentrált, ám a közelmúltban két értékes kötettel ajándékozta meg az angol irodalom iránt érdeklődő olvasót is. Az első Jane Austen válogatott leveleit tartalmazza Vallasek fordításában, válogatásában, jegyzeteivel és előszavával; a második kortárs „angol” (vagyis angol nyelvű) irodalomról szóló tanulmányok gyűjteménye.

A morál visszatérése

Annyi bizonyos, hogy most próbálok megszabadulni a filozófiának azon formájától, amelyet A szavak és a dolgok, A bolondság története és a Megfigyelni és büntetni írása idején alkalmaztam és — ismerjük el és én el is ismerem — amely teljes egészében elkötelezte önmagát a filozófiai élmény, funkció és szókészlet iránt. Ezeket használtam a filozófiai tapasztalás, tervezés és szervezés mezejének körülhatárolására. Ekképp e periódus, amely némelyek szemében radikális nem-filozófiának tűnhet, valójában a filozófiai tapasztalás radikálisabb elgondolása.