Foucault
A Foucault-jelenség annyiban hasonlít a Nietzsche-jelenségre, amennyiben mindkettejük kvázi-platonikus szenvedélye Platón-ellenes gyakorlatokba torkollott. A foucault-i gondolkodás, amely olyan határozottan fordított hátat a rejtőzködő különösség minden illúziójának az értelem egységében, büszkén mutatott rá azokra a jellegzetességekre, amelyeknek köszönhetően kialakulása során eljutott a meggyőződéshez és folyamatosan a gondolkodás tetőpontján volt képes működni: mindez a hiteles vallomásnak megfelelően abban az időben történik, amikor Nietzsche, Blanchot és Bataille már korszakot alkottak. E szerzők, e művek, ez az egész előretörés Foucault számára egy kortársi érzékenység biztosítéka, amely utat nyitott a határok kitágítása mámorának csakúgy, mint a kifinomult elemzésnek.