Kategória Kikötői hírek

KH — német (2017. március 13.)

A naptári év első igazán nagy volumenű könyves eseménye hosszú évek óta az általában március derekán — idén március 23. és 26. között — megrendezésre kerülő Lipcsei Könyvvásár, amelynek 2017-ben Litvánia a díszvendége. A rendezvényt immár 25 éve kíséri az időközben Európa legnagyobb olvasóünnepévé fejlődött Leipzig liest, azaz a Lipcse olvas, amelynek zavarba ejtően széles programkínálatban az idén már egy ingyenes mobilapplikáció is segít eligazodni. Szükség is van erre, hiszen 3400 programot valósítanak meg 3300 szerző és közreműködő részvételével, részben a vásár, részben pedig a város területén. Igazi olvasói és könyves Kánaán várja tehát a Lipcsébe látogatókat, aki pedig nem tud személyesen ellátogatni a vásárba, az március 23-án izgulhat, vajon ki kapja 2017-ben a vásár 60 000 euró összdíjazású Könyvdíját.

KH — francia (2017. február 27.)

Pierre Guyotat (1940) életművéből tudomásom szerint ezidáig egyetlen sor sem jelent meg magyar nyelven. Az internetes keresés alapján említése is csak egyetlen helyen fordul elő, Köpeczi Béla 1971-es kitekintőjében, az Irodalomelméleti viták Franciaországban című írásban olvashatunk a francia szerzőről. Köpeczi a Tel Quel irodalomfelfogása kapcsán jegyzi meg, hogy a folyóirat körül csoportosuló alkotóknál „az elméletieskedés veszélyes mozzanataira” lehetünk figyelmesek, illetve hogy a nyelvi kísérletezés a kérdéses íróknál gyakran hermetizmusba torkollik. Guyotat Éden, Éden, Éden című könyvének rövid ismertetése ugyanitt így hangzik: „nyomott gyarmati környezetben a szexuális aktusok rendkívül pontos, nyelvileg bravúros, de már olvashatatlan leírását nyújtja.” (Helikon 1971/2) Az Éden, Éden, Éden Guyotat második regénye, 1970-ben jelent meg, és valóban szüksége volt a Tel Quel folyóirat elméleti pártfogására, ugyanis a francia belügyminisztérium megtiltotta bárminemű reklámozását, terjesztését korlátozták, a szerzőt pedig perbe fogták. Guyotat ekkor már túl volt első regényén, az 1967-es Tombeau pour cinq cent mille soldats-on (Ötszázezer katona sírja). Az Éden, Éden, Éden végül egyszerre három előszóval jelent meg: Michel Leiris, Roland Barthes és Philippe Sollers vette védelmébe a könyvet.

KH — angol (2017. február 13.)

Elfogyott az amerikai könyvesboltokból a March című képregénytrilógia szinte összes példánya. A képregény az első afroamerikai szenátor, John Lewis életét dolgozza fel rendkívül színvonalasan és árnyaltan — a piaci sikerre is lefordítható lelkesedésnek csupán az egyik oka a minőség. A másik Donald Trump. Miután Trump Twitter-üzenetben igyekezett elvitatni Lewis eredményeit a fekete lakosság egyenjogúságáért küzdő polgárjogi mozgalomban, a vásárlók egyet nem értésüket a könyvesboltokban is kifejezték.

KH — spanyol (2017. január 30.)

2016 végén jelent meg magyarul Roberto Bolaño vastag könyve, a 2666, és amíg mi örültünk, hogy számos irodalmi hiányosságunk pótlódik, Spanyolországban megjelent egy új Bolaño-kötet, a sokat vitatott, de legalább ugyanennyire várt, eddig kiadatlan El espíritu de la ciencia ficción (A sci-fi szelleme). A kötetet ezúttal az Alfaguara Kiadó jegyzi, miután az örökös, Carolina López összekülönbözött az Anagrama Kiadó vezérével, Jorge Herraldéval, akinek egyébiránt Bolaño — sok minden más mellett — első nemzetközi sikereit is köszönhette.

KH — orosz (2017. január 16.)

Legutóbb a Nobel-díj kapcsán jelentkeztem, átkötésként most hadd jegyezzem meg: még a 2016-os irodalmi Nobel odaítélése előtt kiadtak náluk, Moszkvában egy nagy Dylan Thomas-válogatást annak összegyűjtött verseiből (Rudomino Könyvcentrum). 2015-ös a könyv, teljességre törekszik, s az arról szóló 2016-os kritika kiemeli: negyven éve várnak rá. Figyelmébe ajánlom az orosz–angol szakosoknak és a műfordítás iránt érdeklődőknek: a verseket több, nem egyszer hat, zömében friss műfordításban közlik, minthogy önmagában egyik sem felel meg az eredetinek. Így megszületik az oroszul szépen hangzó, a szenvedélyes, a macsó — és a fésületlen Dylan Thomas is. A naivabb olvasó pedig kapkodja a fejét: ez is, az is ő?

KH — olasz (2017. január 2.)

Januári olasz kikötői híreimben azokból a 2016-os megjelenésű könyvekből válogatok, amelyek számomra is kellemes olvasmányélményt jelentettek. Kezdem mindjárt Simona Vinci La prima verità (Az első bizonyosság, Einaudi, 2016) című művével, melyért az írónő szeptemberben vehette át végre (már 1999-ben és 2003-ban csak kevéssel maradt le róla) a 2016-os Campiello-díjat. Aki ismerte és kedvelte Mario Tobino korszakos jelentőségű művét, a maglianói női elmegyógyintézetben szerzett tapasztalatairól szóló Le libere donne di Magliano (A maglianói szabad nők) című regényt, érdeklődéssel fogja olvasni Vincinek ezt a művét, amely igen nehéz témát választott: az őrület és a normalitás, rabság és szabadság problematikáját.

KH — német (2016. december 19.)

November 8-án adták át — az idén először — a frissen alapított Osztrák Könyvdíjat. Az ötfős rövidített jelöltlistáról — Sabine Gruber, Peter Henisch, Anna Mitgutsch és Peter Waterhouse mellett — a napokban 92. életévét betöltő, töretlenül aktív Friedrike Mayröcker Fleurs című poétikus naplóját választotta a zsűri. Három nappal később, 95 éves korában elhunyt a kortárs osztrák irodalom másik csodálatos szerzője, Ilse Aichinger. Habár koránt sem állíthatnánk, hogy a két művész életútja párhuzamosan alakult volna, bennem valahogyan mégis egymásra vetül a róluk kialakított kép, ezért döntöttem egy szubjektív benyomásaimmal átszőtt párhuzamos ismertetés mellett. Életük párhuzamos pontja, hogy — mindössze három év eltéréssel — mindketten a húszas évek elején születtek, írói munkásságuk kezdete közvetlen a második világháború utánra datálódik és az ötvenes évek elején válnak számon tartott szerzővé. Életük társának is mindketten írót választottak: Ilse Aichinger Günter Eichhal kötött házasságot, Friderike Mayröcker Ernst Jandlban találta meg ideális partnerét és az is közös vonása életútjuknak, hogy mindketten megözvegyültek. Ugyanakkor bár mindketten több műfajban is alkottak Aichingert inkább prózaíróként, míg Mayröckert elsősorban költőként jegyzik.

KH — francia (2016. december 5.)

Dominique Meens ciklusokban szerveződő életművének első nagyobb egységét, a 90-es évekbeli A sétáló ornitológiáját (Ornitologie du promeneur I–V.) a kétezres években az Aujourd’hui-sorozat kötetei követték, melynek 2012-es lezáró darabja, az Aujourd'hui tome [Gudrum Gudrum] deux után, ha hihetünk az idei Mes langues ocelles alcímszerű kiegészítésének (Du signifiant dans la nature, 1. — A jelölőről a természetben 1.), most újabb ciklus veszi kezdetét. Ennek a következetesen, lassan harminc éve épülő írói-költői pályának egyes állomásai mindig — a kifejezés legtisztább értelmében — vizsgálódások, kutatások, poétikai nyomozások lenyomatai voltak.

KH — angol (2016. november 21.)

Először nyerte amerikai szerző a rangos Man Booker-díjat: Paul Beatty (1962), a The Sellout (körülbelül: Kiárusítás) című regényéért. A szatirikus regény narrátora és egyben főszereplője, akinek csak a vezetéknevét ismerjük: Me (Én), azáltal szeretné afrikai-amerikai identitását kifejezni, hogy újra bevezeti a rabszolgaságot szülővárosában. A cselekmény és az irónia akkor vesz lendületet, mikor az elszegényedett, feketék lakta várost, Dickenst letörlik a térképről: a városka ezután kezdi fokozatosan elveszteni az identitását, kezd eggyé válni a környező városokkal.

KH — spanyol (2016. november 7.)

Száz éve halt meg a nicaraguai Rubén Darío, akit egyöntetűen a hispán világ költészetének megújítójaként tartanak számon. Ez alkalomból a madridi Centro del Arte Moderno Del Centro Editores kiadója fakszimile kiadásban megjelentette a Cuaderno de Hule című kéziratát, amely igazi kuriózum: nem más, mint egy iskolai füzet, amelyet 1907 és 1908 között Rubén Darío magával vitt Nicaraguába, majd vissza is vitt Spanyolországba. Számos kiadatlan, kézzel írott, befejezett vagy befejezetlen versét tartalmazza, például az Őszi ének eredeti kéziratát. Külön érdekessége a füzetkének, hogy kisfia majdnem minden oldalára firkált, rajzolt valamit.