Miképp lehet megfelelő egy Non Ego című kiállítás megnyitója épp az emberi tényező szempontjából? Sehogy. Ha azonban az alkotó programját, alkotási szándékát figyelembe vesszük, meg kell kísérelnünk a méltató szavakból és akár a befogadásból is kizárni a szubjektumot, vagy legalábbis erőfeszítést kell tennünk ennek mellőzésére. Mivel ez jelen élethelyzetben szinte lehetetlen küldetés, a következő technikát alkalmazom e különleges élet bemutatására: részint álobjektívnak tűnő anekdotikusságra, bármit is jelentsen ez, részint poétikára hagyatkozom. Megpróbálok híven idézni azokból az élőbeszédben elhangzott szövegtöredékekből, fragmentumokból, amit Lacitól hallottam együttléteink során — meg kell jegyeznem, hogy a mester alapvetően rettenetesen velős, lakonikus —, és mindezt megpróbálom az ő szóhasználatát alapul véve visszaadni. A témák mindössze felvillannak gesztusértékűen. Költészetről egyébként nem sokat beszéltünk, de azért elhangzott tőle sakkozás, pingpongozás, horgászat vagy kocsmázás közben Rimbaud neve, ezért megtűzdelem az életrajzi momentumokat a halhatatlan szimbolistával, abban a reményben, hogy ezzel a montázzsal fatális hibát nem követhetek el. Életútmorzsák elegye staccatóban, többféle beszédmódban.
Enteriőrfotók és Zemlényi Attila megnyitószövege Seres László kiállításáról.