A szerkesztőség tagjainak szavazatai alapján a díjazottak: Kukorelly Endre (szépirodalom), Szabó Gábor (kritika), Kopasz Tamás (képzőművészet), Oravecz Gergely (képregény) és Romhányi Török Gábor (a Műút portál nívódíja). Alább a laudációk olvashatóak.
Holnaptól ismét új szerzőgárda jegyzi a Nőtérfél rovatot: fél éven keresztül csütörtökönként Győrfi Kata, Hidas Judit, Molnár T. Eszter, Pálinkás Anna és Zilahi Anna írásait olvashatják majd, akik az alábbiakban mutatkoznak be.
Lapunk decemberi számát a Rácskertben (1072 Budapest, Dob u. 40.) mutatjuk be 2015. december 15-én (kedden) 19 órától.
Gyűlnek a linkek „nő-femin-gender”-dokumentumomba, naponta 2-3-mal bővül a gyűjteményem. Ezeket küldtem tovább munkatársaimnak, hallgatóimnak, amikor készültünk Nőuralom!?-rendezvényünkre, hogy reflektáljunk rájuk háttéranyagainkban. (A megmaradtakat most szétosztom tudósításomban.) Negatív kedvencem a feltáruló jelenségek közül a következő mondás mögöttese: a nő szoknyája mindent eltakar. Ezt szeretik hangoztatni a patriarchális orosz kultúra női fenntartói is, szegény férjeiken sajnálkozva, akik ugyan ütik-verik-csalják őket, de hát van nekik (mondják asszonyaik) elég bajuk: börtönbe, hadszíntérre küldik őket, meg fetrengenek az alkoholtól, amibe menekülni kénytelenek. Legalább mi ne rontsuk már tovább a helyzetüket, a kedvüket — így a női szólam.
Sok zenekar hatott rám, a Disciplinát azért említem olykor egyrészt, mert máig működnek, tehát közérthető utalás, másrészt mert az alapító-vezető-basszugitáros-énekes Kojóhoz barátság köt. A 80-as évek Jugoszláviája — be kell vallanunk minden nosztalgia nélkül — egy egészen elképesztő módon dinamikus, gazdag, izgalmas, s egy halom nagyon eredeti magas színvonalú művészetet és népes, lelkes közönségre épülő közösségi életet hozott magával. Én ennek az egykori tagköztársaságok fővárosaiban ma a leghaloványabb nyomát se látom.
Ambrus Judit Isten konditerme című, a Műút-könyvek sorozatában most megjelent prózakötetét mutatjuk be a Nyitott Műhelyben (1123 Budapest, Ráth Gy. u. 4.) 2015. november 21-én (szombaton) 19 órától.
Balázs Zoltán színész-rendező, az idei évadban megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Maladype Színház vezetője hat évvel ezelőtt, egy Ariane Mnouchkine-nal készült interjúban figyelt fel Viktor Kravcsenko Én a szabadságot választottam című művére, amelyet a világhírű francia színházi alkotó élete öt legmeghatározóbb könyve között említett. Viktor Kravcsenko Los Angelesben élő fiával és jogörökösével folytatott hároméves előkészítő tárgyalássorozat után a Maladype 2015 áprilisában a kizárólagos jogok birtokában saját kiadásban jelentette meg az író világsikerű bestsellerét. Az eredeti, 1946-ban megjelent mű elsőként adott hírt a szovjet terror működési mechanizmusáról.
A Pesti Bölcsész Akadémia nem titkolt hivatása, hogy megmutassa a széles közönségnek, miben rejlik a fiatal kutatók számára a bölcsészettudomány szépsége és öröme. A programsorozatot a hallgatók és az oktatók közös lelkesedése hívta életre. Ennek jegyében az ELTE BTK doktori iskoláinak hallgatói nyilvános előadásokat, kurzusokat tartanak a legkülönfélébb témákban.
Úgy indulok el ezen a hűvös hétfő estén az RS9 Színházba, hogy tudom, mire számítsak, bár JAK-tagként illik is tisztában lenni a Kötet előttiek sorozatban bemutatkozók munkásságával. És persze a két fellépőt, a most már házas Németh Dorkát és Mucha Attilát is nehéz nem ismerni annak, aki a Fiatal Írók Szövetsége és/vagy a József Attila Kör táboraiba jár. Vagy egyéb táborokba, mert mindketten elég aktívan látogatják ezeket a rendezvényeket. És nem csak a szemináriumokat vesznek részt: Mucha legutóbb házi sört hozott Visegrádra és lecsót is főzött az éhes táborlakóknak, sőt engem még haza is fuvarozott — nem árt, ha akad az írók között valaki, aki némi gyakorlati érzékkel is rendelkezik.
Az előadások, az estébe nyúló diszkussziók és a vacsoraasztal mellett folytatott beszélgetések alkalmával különböző válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy hol lehet rámutatni a magyar irodalomtörténet alakulását alapvetően meghatározó Mészöly-írás és a Nádas-œuvre egyes darabajainak kapcsolóelemeire. Pontosabban: hogyan lehet óvatosan bánni azzal a (leegyeszerűsítve hatástörténetinek nevezhető, valójában jóval összetettebb) problémával, amely a — Bagi Zsolt ironikus szavai szerint — „Mészöly nemzé Nádast” tételben határozható meg. Egyes előadásokban a magyar irodalmi kánon középpontjában álló, mára kiterjedt recepcióval rendelkező művek eltérő megközelítési módjairól is szó esett: olyan szövegek olvasatairól, mint az Emlékiratok könyve, a Saulus, Az atléta halála vagy az idén jubiláló Párhuzamos történetek.
